Az agrármaffia továbbra is aktív

2017. június 07. 21:20
Olaszországban a maffia egyre jobban kiterjeszti tevékenységét a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területére is.

A mezőgazdasági termelést összefogó Coldiretti szövetség adatai szerint 2016-ban a maffia által bonyolított üzletek értéke az ágazatban 21,8 millióra rúgott, ami 30 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva – írja a topagrar.com.

 

 
 
 

Az egyre rafináltabb és egyre nehezebben felfedezhető bűntettek gyakorlatilag az egész élelmiszerláncot átfogják, a termeléstől kezdve, a szállításokon keresztül egészen a kiskereskedelmi értékesítésig. A maffia tevékenysége óriási károkat okoz a tisztességes olasz mezőgazdasági és élelmiszeripari termelőknek. Nekünk magyaroknak pedig a legveszélyesebb az lehet, hogy a szervezet által hamisított és mélyen a piaci ár alatt kínált agrártermékek a külföldi piacokra is eljutnak.

 

élelmiszer

A bűntettek az egész élelmiszerláncot átfogják – Shutterstock

Az agrármaffia aktivizálódása miatt a Coldiretti néhány évvel ezelőtt a mezőgazdasági és élelmiszeripari bűnügyek figyelemmel kísérésére egy külön figyelőszolgálatot hozott létre, amely rendszeresen tájékoztatja a fogyasztókat az elkövetett bűncselekményekről, valamint a csalásokról és hamisítási trükkökről.

agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Többet költöttek mezőgazdasági gépekre is

2017. augusztus 01. 07:50
Rekordnövekedést ért el a lízingpiac az első félévben. Így a mezőgazdasági gépek finanszírozására is nagyobb összeget fordítottak az igénybe vevők.

Műanyag az élelmiszerekben?

2016. április 28. 10:33
A mikroműanyagok már az édesvizekben is igen nagy mennyiségben fordulnak elő, vajon az élelmiszereinkben is jelen vannak?