Az Agrárminisztérium az idei évben is meghirdeti az Év Tanyája szakmai díjat

2019. november 06. 14:06
Az agrártárca több intézkedéssel is támogatja a tanyás térségek sajátos értékeinek megőrzését, valamint a tanyán élő emberek életszínvonalának és gazdálkodási feltételeinek javítását – emelte ki Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár Mórahalmon, a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete és Mórahalom Város önkormányzata által szervezett Falugondnoki Konferencián.

Az agrártárca államtitkára az eseményen elmondta, hogy a Tanyafejlesztési Program eddigi 9 éves működése során közel 2800 pályázat részesült pozitív támogatási döntésben, több mint 11 Mrd Ft összeggel. Támogatásban részesültek többek között egyéni tanyagazdaságok, induló tanyagazdaságok, tanyagondnoki szolgálatok, valamint a vidéki tanyás térségek önkormányzatainak külterületi közösségi fejlesztései.

Kis Miklós kiemelte, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban a tanyavillamosítást, valamint a külterületi utak karbantartását támogató intézkedések a Vidékfejlesztési Program keretében kerültek meghirdetésre. Ennek megfelelően a tárca tanyavillamosításra eddig 3 milliárd forint, külterületi helyi közutak fejlesztésére és kapcsolódó gépbeszerzésre pedig 46 milliárd forint támogatást ítélt meg. A tanyavillamosítást elősegítő felhívás 2020. április 3-ig még nyitva áll, ennek keretében pedig még az idei évben újabb döntések születnek az Agrárminisztériumban.

Az előző évekhez hasonlóan az idén is meghirdeti a minisztérium az Év Tanyája szakmai díj felhívását, azzal a céllal, hogy magas szintű elismerésben részesüljenek azok az egyéni tanyagazdaságok, amelyek azáltal, hogy a természeti környezettel összhangban, tájba és az adott térség gazdasági és társadalmi szövetébe megfelelően illeszkedő tanyagazdaságot hoztak létre, jó mintául szolgálhassanak más tanyák számára. A kiírás a napokban jelenik meg az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet honlapján. A díj több kategóriában kerül meghirdetésre és – az előző évek gyakorlatától eltérően – pénzjutalommal jár, tette hozzá az államtitkár.

(AM Sajtóiroda) kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Precíziós mezőgazdaság: techgronómia diplomát szerezhetnek a hallgatók Kanadában

2019. július 22. 08:00
Különleges diplomát ad az albertai Olds College. A diákok a precíziós mezőgazdaságot tanulják meg egyetemi éveik alatt.

A földekre vezényelné a tétlenné vált embereket a francia mezőgazdasági miniszter

2020. március 25. 08:26
A koronavírus-járvány terjedése miatt lelassult francia gazdaság ösztönzése céljából a francia kormány a hazai termékek fogyasztására buzdított kedden, a mezőgazdasági miniszter pedig a kényszerszabadságon lévő és tétlenné vált embereket arra kérte, hogy "menjenek ki a földekre dolgozni", ezzel segítve az idénymunkások nélkül maradt mezőgazdaságot.