AZ AGRÁRMINISZTÉRIUM IDÉN IS OTT VAN A CAMPUS FESZTIVÁLON

2023. július 20. 14:22
Termelői piac is van a Campus Fesztiválon, ahol a régióban meghatározó termékeket előállító helyi termelők finomságai érhetők el - jelentette ki Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a tárca standjának megnyitóján, Debrecenben.
AZ AGRÁRMINISZTÉRIUM IDÉN IS OTT VAN A CAMPUS FESZTIVÁLON
A helyettes államtitkár nyitotta meg idén az Agrárminisztérium standját, mely a kormányzati, közigazgatási és civil szervezeteknek helyet adó Civil Faluban található. Itt interaktív ismeretterjesztő játékokkal találkozhatnak, és értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak a rendezvény ideje alatt a fesztiválozók. A pavilonoknál a fiatalok színes programokon keresztül ismerkedhetnek meg, többek között az erdőgazdálkodás eszközeivel, a vadgazdálkodással és hungarikumainkkal. 
 
A szakmai tematikus napokon részt vesz pálinkáival a Gyulai Pálinka Manufaktúra és a Lunczer Pálinkaház. A megnyitó után lehetőség nyílt megkóstolni a Törley Pincészet idei új termékét, az „ICE” fantázianevet viselő pezsgőt.  Az Északi ASzC Wetsik Vilmos Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola diákjai és tanárai által készített kenyérlángosokat is megízlelhetik a fesztiválozók, miközben betekintést nyerhetnek az agrárszakképzés, valamint az élelmiszeripar működésébe. 
 
A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács közreműködése által pedig egy hűsítően frissítő tea is fogyasztható.
Szakmai partnerként a Felelős Gasztrohős Alapítvány a fenntartható étkezés témakörben adja át tudását, a Matúra és Natúra Alapítvány pedig bemutatja a kicsiknek, hogy mit tehetnek a madarakért és rovarokért, és minden más, bennünket körülvevő élőlényért.
 
forrás: AM Sajtóiroda
 

Kapcsolódó cikkek

WAPA 2023 prognózis: 3,3%-kal csökken idén az EU almatermése

2023. augusztus 03. 12:30
A tavaly rekordévet záró Lengyelországban 500 ezer tonnával lesz kevesebb alma, nálunk a rossz előző év után megduplázódhat a termés.

Szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzést rendel el hazánk az Ukrajnából érkező gabonák esetében

2023. február 06. 13:56
A magyar kormány megvédi a magyar termelőket Brüsszel tétlenségével szemben, ezért szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzést rendel el hazánk az Ukrajnából érkező gabonák esetében - közölte Nagy István agrárminiszter.
 
A tárcavezető kifejtette, újra és újra, mindig bebizonyosodik, hogy a magyar gazdák csak a magyar kormányra számíthatnak, Brüsszel nem hallja meg az európai gazdák hangját. Nem hagyhatjuk, hogy a magyar gazdákat hátrány érje amiatt, hogy egy szolidaritási folyosó nem megfelelően működik. A tárcavezető hangsúlyozta, nagyon szigorú minőségellenőrzést rendel el az Ukrajnából Magyarországra érkező gabonák esetében.