Az agrárpiacoknak nagyobb állami támogatás kell

2017. augusztus 25. 08:05
Az Európai Parlament első elnökhelyettese, Mairead McGuinness szerint nagyobb piaci támogatást kell kapcsolni a Közös Agrárpolitikához.

Az ír politikus asszony ugyanakkor határozottan elutasítja a KAP radikális és elhamarkodott átalakítását, bár bizonyos „evolúciót” elfogadhatónak tart. Kifejezetten helyesli a támogatások kétpilléres szerkezetét, amelyből az első pillérnek az aktív termelők jövedelemkiegészítését és a termelés fejlesztését kell szolgálnia – írja a topagrar.com. Szerinte erre elsősorban az erősödő áringadozások miatt van szükség.

Az EU éves költségvetésének Günther Oettinger által előrevetített, Brexit miatti, évi 10-13 milliárd eurós csökkenését illetően McGuinness egy intenzív vitát tart szükségesnek a költségvetés jövőjéről. Ezzel kapcsolatban meg van győződve arról, hogy a bent maradó tagországok megszavazzák a költségvetés feltöltését, és így a Brexit nem fog különös gondot jelenteni, viszont egy kemény Brexit mindenkinek ártana.

 

pénz

Az Európai Parlament első elnökhelyettese szerint nagyobb piaci támogatást kell kapcsolni a Közös Agrárpolitikához – fotó: Shutterstock

Konkrétan arról van szó, hogy ha a brit kormány az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és az Ír Köztársaság között egy szigorú vámhatárt fog kialakítani, akkor a legfontosabb ír agrártermékekre, főleg a marhahúsra és a sajtokra új piacokat kell keresni, amihez időre van szükség. Ez tulajdonképpen Írország gondja lenne, ha viszont a tagországok ragaszkodni kívánnak a szóban forgó termékekhez, akkor a probléma uniós szintre emelkedik.

agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Merre tart a hazai agribusiness?

2017. augusztus 15. 13:11
Globális és lokális üzleti kockázatok,  lehetőségek az élelmiszer- és mezőgazdaságban

De mi lesz az agrártámogatásokkal 2020 után?

2017. december 01. 07:34
Összességében nincs oka kételkedni a kormánynak abban, hogy Phil Hogan agrárbiztos meg akarja védeni a Közös Agrárpolitikát, hazánk pedig ebben partner lesz - hangzott el a 2017-es Agrárszektor Konferencián, Siófokon. A kormány úgy látja, hogy a vidékfejlesztési politika jelenleg kellő szabadságot ad a tagállamoknak.