AZ ÁLLAMI ERDŐK A HAZAI AKTÍV TURIZMUS FONTOS HELYSZÍNEI
2023. április 28. 11:28
Az állami erdőterület a hazai aktív turizmus egyik legfontosabb helyszíne, az itt elérhető rekreációs lehetőségek fejlesztésére az elmúlt években közel 40 milliárd forintot fordítottak az állami erdőgazdaságok - mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon.
Zambó Péter a felújított Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) ünnepélyes átadásán hangsúlyozta: az összegből - különböző programokon keresztül - közel kétszáz erdei szálláshely, kilátó, ökoturisztikai központ, kisvasút és erdei iskola építését vagy modernizálását végezték el az erdészetek, amelyek az erdei turisztikai hálózat működtetésére évente több mint négymilliárd forintot fordítanak.

A lillafüredi kisvasutat több mint 4,3 milliárd forintból újították fel, kormányzati támogatással. Elvégezték a teljes vasúti pálya, a kiszolgáló létesítmények és a vasúti szerelvények teljes felújítását - mondta az államtitkár. Megjegyezte, a kabinet által az erdei kisvasút-fejlesztésre elkülönített forrásokon belül a lillafüredi vonal részesült a legátfogóbb felújításban.
Zambó Péter kifejtette, az aktív turizmus fejlesztésében fontos szerep jut az erdei kisvasutak megújításának, az erdőgazdasági cégcsoport által működtetett tizenkét vonal utasforgalma évente eléri az egymilliót. A lillafüredi a legnépszerűbbek közé tartozik, a szilvásváradi vonallal együtt közel az utasok felének nyújtanak kikapcsolódást - tette hozzá.

Felidézte, hogy a kisvasutak nyomvonalait 100-150 évvel ezelőtt elsősorban gazdasági céllal létesítették, napjainkra azonban szinte kivétel nélkül turisztikai funkciót látnak el, jelentős vonzerőt képviselve az adott térség turisztikai kínálatában.
Azt a szemléletet tükrözik, hogy az erdőgazdálkodás a termelési szempontokon túl az erdei ökoszisztéma minden szolgáltatására koncentrál, beleértve a rekreációs lehetőségeket, az élőhelyek védelmét, vagy éppen az edukációs lehetőségeket - hangoztatta az államtitkár.
Zambó Péter megerősítette, a természetjárás reneszánszát éli Magyarországon és megerősödött az aktív belföldi turizmus; csak az állami erdőterületen - amely az ország erdeinek felét jelenti - 45-50 millió látogatási alkalmat becsülnek évente.
Emlékeztetett, a Miniszterelnökség keretein belül már külön államtitkárság felügyeli ezt a kiemelten fontos területet, Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár vezetésével.

Az erdei vasút Diósgyőr-Majláth forgalmi telepén tartott eseményen Sárhegyi Zoltán, az üzemeltető Északerdő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke beszédében megköszönte az agrártárcának, az államtitkárságnak és a társaság szakembereinek a beruházás megvalósításában nyújtott segítséget.
A rekonstrukció keretében teljesen megújult a Miskolc-Dorottya utca-Papírgyár-Lillafüred-Garadna fővonal, rendezték a vízelvezetést, modernizálták a nagyműtárgyakat és két biztosítóberendezést, Garadna végállomáson Garadna Grund néven új pihenőparkot építettek.

Felújították az állomási felvételi épületeket, a vasútüzemeltetés kiszolgáló létesítményeit, a kocsi- és mozdonyszíneket, az igazgatósági irodákat, a gördülőállomány-fejlesztési projektrész keretében pedig harminckét mozdony, személy- és teherkocsi újult meg, vagy épült meg újonnan.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Balatoni e-bike élménytúra eredetvédett borokkal
2023. április 21. 13:31
A Balaton-felvidéki Nivegy-völgyben május 6-án borkóstolóval kombinált e-bike túrára várják az érdeklődőket. Az eseményre kiadott térképpel a jövőben bárki saját élménytúrát tervezhet a környéken.
A Nivegy-völgy a Káli-medence és a Balaton között félúton húzódik meg öt aprócska faluval. A Nagyvázsony irányából a Balaton felé tartó út először a völgy északi kapuján, Óbudaváron halad keresztül. Kis kitérővel érjük el Szentjakabfát és Balatoncsicsót, majd Szentantalfa és Tagyon következik, utána pedig pár perc és már a Balatonnál vagyunk.
Berettyóújfalu turisztikai tervei
2023. szeptember 13. 17:59
A Magyar Fürdőszövetség elnöksége 2023. szeptember 11–12-én Berettyóújfaluban tartotta meg kihelyezett elnökségi ülését, amelyen az őszi szakmai napról, a szakbizottságok javaslatairól, a novemberi közgyűlés napirendi témáiról és az aktuális kérdésekről folytattak eszmecserét.

