Az állatorvosok szerepe nélkülözhetetlen a hazai agráriumban
2024. február 23. 13:52
Az állatorvosok alapvető szerepet töltenek be az állatok egészségének védelmében, a fertőző betegségek elleni fellépésben és a vágásra szánt állatok húsának vizsgálatában – mondta köszöntőjében Nagy István agrárminiszter pénteken, az Állatorvostudományi Egyetem diplomaátadó és doktorrá avató ünnepségen.
A tárcavezető hozzátette, a világ jelenleg számos nehézséggel néz szembe, amely kihívások megoldásához minden tudást megszerezhettek a hallgatók az egyetemi tanulmányaik alatt. Sokrétű feladatellátásuknak köszönhetően az állatorvosok nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a hazai agráriumban. Példaként említette a hatósági állatorvosok munkáját, akik felügyelik és ellenőrzik, hogy az élelmiszer- és takarmányipari vállalkozók a termelés, a feldolgozás és a forgalmazás minden szakaszában eleget tegyenek az élelmiszerjog követelményeinek.

Mint fogalmazott, hazánk állategészségügyi szakembereinek a madárinfluenzával és a sertéspestissel is szembe kell nézniük. Nagy István hangsúlyozta, az eddigi tevékenység sikerességét mutatja, hogy Magyarországon, a házi sertésekben továbbra sincs jelen a fertőzés, ugyanakkor továbbra is prioritás a betegség elleni védekezés. Folyamatos kockázatot jelent az északkeleti határvidéken a veszettség, a háború miatt ugyanis elmaradt az ukrán vakcinázás. Feladatot jelent továbbá a sertés PRRS vírus és a szarvasmarha-gümőkór kordában tartása, valamint korunk egyik legjelentősebb, globális léptékű egészségügyi fenyegetésétől, a rezisztens kórokozóktól való védekezés.
Nagy István a szakma további kihívásaival kapcsolatban beszélt a Termőföldtől az Asztalig Stratégia 2030-ig szóló időszakáról, amely 50%-os csökkenést határozott meg az állattenyésztésben felhasznált antibiotikumok vonatkozásában.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
310 milliárd forint jut az erdészeti ágazatra az új KAP forrásaiból
2023. június 01. 12:22
Ez az összeg közel háromszorosa az előző hét éves KAP ciklusban eredetileg rendelkezésre álló keretnek.
Az Agrárminisztérium Erdőkért felelős Államtitkársága, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Közös Agrárpolitika támogatási lehetőségei 2023-tól az erdőgazdálkodásban" címmel kiadványt készített. A 12 oldalas tájékoztató az erdőtulajdonosok, erdőgazdálkodók, erdészeti szakemberek számára áttekintést nyújt a következő évek KAP keretében megvalósuló támogatás politikájáról.
Vámok terhelik az orosz és belarusz gabonákat is
2024. július 03. 14:59
Az EU Tanács 2024. május 30-án rendeletet fogadott el az Oroszországból és Belaruszból behozott gabonatermékekre kivetett vámok összegének emeléséről. Július 1-től élnek a behozatalt ellehetetlenítő vámtételek.

