Az átlagosnál kevesebb teremhet almából
2024. október 03. 13:42
Előreláthatóan 150 ezer tonnával kevesebb gyümölcsöt takaríthatnak be a hazai ültetvényeken, mint tavaly.
Az almaültetvények fölé emelt jégháló nem csak a jégverés ellen hatékony, hanem kiderült, hogy az erős UV-sugárzással szemben is jól vizsgázik azzal, hogy a napsugarakat szétszórja és nem keletkezik erős napégés az alma felületén. De ez még így sem jelent száz százalékos biztonságot, hiszen más tényezők miatt is kevesebb lett az almatermés az egész országban – írja a novenyvedoszer.hu.
A csorvási székhelyű HUNAPFEL Mezőgazdasági Kft. ültetvényei öntözöttek, így a hónapokig tartó hőségben is folyamatos lehetett a vízutánpótlás, a tápoldat kijuttatás és a permetezés is. Ennek ellenére mégis egy mérettel kisebb lett az alma a hőségben. Kiss Gábor ügyvezető igazgató szerint az alma csak a túlélésre koncentrált.
"A minőséggel nincs gond, viszont nagyon sok tápanyagot – így például a kalciumot – a hőségben nem sikerült felvennie. Emiatt a tárolás során előjöhet majd egy barnás foltosság, hiszen amikor hetekig 40 fok volt a hőmérséklet, kérdésessé vált, hogy hogyan épül be a kalcium az almába. Van, ahol minden igyekezet ellenére sehogyan. Ezért jövőre mindenképpen, de akár ősszel is sokkal hamarabb kell kijuttatni nagyobb mennyiséget, mert a hőségben a tápanyagfelvétellel problémák lesznek" – fogalmazott Kiss Gábor.
Összességében szép és zamatos lesz az idei alma Csorváson
Az alma átlagtermése normál évjáratban hektáronként 40-50 tonna, az idén azonban jó, ha meghaladja a 30 tonnát.
A társaság 80 hektárnyi területen gazdálkodik, évente átlagosan 900-1000 tonna almát, 4-500 tonna konzervipari illetve étkezési meggyet, 60 tonna cseresznyét takarít be. A rendszeres nagy hozamok és a kiváló minőség elérésére intenzív művelésmóddal, korszerű koronaformákkal, hatékony tápanyag-gazdálkodással, folyamatos intenzív csepegtető öntözéssel és környezetkímélő integrált növényvédelemmel törekednek.
Nemrég fejezték be a Golden fajta szüretelését, azonban a Red Jonaprince fajta az egész országban, így Csorváson is lehullott a fáról, mert nem bírta a stresszt. Kiss Gábor elmondta: a Gálát már júniusban leszüretelték, a Golden szedését jellemzően szeptember közepén kezdik, de az idén már augusztusban nekiláttak az ismert okok miatt.
Az ország almatermelésének csaknem a felét Szabolcs vármegye adja, jelentősebb termeszt körzetek találhatók még az északkeleti térségben, illetve Pest, Bács-Kiskun, Somogy és Zala vármegyében. Az almatermés kétharmadát ipari célokra használják, egyharmada étkezési alma.
A szakmai szervezetek becslése szerint az átlagosnál gyengébb termés várható, előreláthatóan 150 ezer tonnával kevesebb gyümölcsöt takaríthatnak be a hazai ültetvényeken, mint tavaly.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Itt a repceméz szezonja - Miért érdemes közvetlenül a méhésztől beszerezni?
2023. május 15. 11:28
A repceméz azon kevés mézfajták egyike, melyet a gyomorpanaszokkal élők is fogyasztani tudnak, mivel nem okoz savasságot. Sőt a gyomorpanaszokat a legtöbb esetben enyhíti ez az enyhén marcipános ízű mézfajta.
A repcemézről már több cikkben is beszámoltunk (lásd itt: Repceméz gyomorpanaszok ellen) De nem lehet elégszer elmondani, hogy miért is érdemes ezt a “marcipánízű” mézfajtát használnunk, akár cukor helyett kávéhoz, teához, vagy akár gyomorpanaszok ellen.
A világ egyik legdrágább fűszere már Európában is termeszthető
2023. május 15. 12:03
Dánia saját vanília termesztésébe kezdett.
Mint ismeretes, a vanília a sáfrány után a világ második legdrágább fűszere, amelyet az európai országok eddig kizárólag importból szereztek be. Az üvegházi termesztés fejlődése azonban lehetővé tette ennek a trópusi növénynek földrészünkön történő előállítását is. Elsőként egy dániai termesztő vállalkozás, a Dansk Vanilje vágott bele a termesztésbe, amelyhez szigorúan szabályozott atmoszférát és precíz megvilágítást kell alkalmazni – írja a freshplaza.de.

