Az egész világ pazarol: rengeteg élelmiszer megy tönkre

2017. február 23. 07:25
A világ élelmiszertermelésének mintegy 20 százaléka vész kárba amiatt, hogy az emberek a szükségesnél többet fogyasztanak. További komoly veszteségforrás, hogy az élelmiszerek jelentős része a szemétbe kerül.

A szükségleteiknél mintegy 10 százalékkal több élelmiszert fogyasztanak az emberek, miközben a megvásárolt élelmiszerek majdnem kilenc százalékát hagyják megromlani, vagy kidobják - derítette ki az Edinburghi Egyetem szakemberei által vezetett nemzetközi kutatócsoport. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatait felhasználva mutatták ki, hogy jóval több élelmiszer vész kárba a rendszerben, mint korábban feltételezték.


A világon előállított 2,1 milliárd tonna termés mintegy fele vész kárba a túlfogyasztás, a szemétbe dobás és a nem hatékony termelési folyamatok miatt. A legkevésbé hatékony folyamat a haszonállattartásból származó termékek előállítása, ami 78 százalékos, vagyis 840 millió tonna veszteséggel jár. Mintegy 1,08 milliárd tonna betakarított terményt használnak fel 240 millió tonna ehető állati termék, köztük hús, tej és tojás előállítására..

Csupán a rendszer e stádiuma a betakarított terményveszteség mintegy 40 százalékát jelenti - írták a kutatók, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a növekvő kereslet az egyes élelmiszereknél, különösen a hús- és tejtermékeknél csökkenti az élelmezési rendszer hatékonyságát, és megnehezíti a világ növekvő népességének fenntartható élelmezését. E kereslet kielégítése környezeti károkat okozhat az üvegházhatású gázok kibocsátásnak növekedése miatt, csökkenti a vízkészleteket és a biodiverzitás elvesztését eredményezheti.

A szakemberek szerint a folyamat megfordítható lenne, ha az emberek kevesebb állati terméket ennének, csökkentenék az élelmiszerhulladékot és nem fogyasztanának többet táplálkozási szükségleteiknél. Az élelmezési biztonságot erősítené és segítene elkerülni a környezeti károkat a globális élelmezési rendszer veszteségeinek csökkenése. 

 

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Gabona és olajos mag: az agrárexport ötödét uralják

2018. június 26. 10:34
Búza és kukorica a két legfőbb árucikkünk az agrárexporton belül. A két terményből 2018 első három hónapjában bő 1,2 millió tonna hagyta el az országot. A tavalyi számok után ez nem is számít soknak, de ne feledjük: 2016-ban rekordmennyiségű gabona érkezett a raktárakba.

Megfelelő színvonalú a hazai élelmiszerbiztonsági rendszer

2016. november 14. 08:31
Az élelmiszerbiztonsági rendszer ismertsége, elismertsége, megbecsülése jelentősen növekedett Magyarországon az elmúlt három évben, amely köszönhető a területre vonatkozó stratégiának is.