Az elmúlt 100 év 10 leghalálosabbja közé tartozik a múlt heti földrengés
2023. február 17. 10:17
A becsült halálos áldozatok száma az AFP hírügynökség mai, február 17-i bejegyzése szerint továbbra is növekszik, a február 6-án Törökországot és Szíriát sújtó hatalmas földrengés az elmúlt 100 év 10 leghalálosabbja közé tartozik, mára több, mint 41 000 halottal.
Recep Tayyip Erdogan török elnök kedd este az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember vesztette életét a szerencsétlenségben. Szíriában 5900 halottról tudni.
Felszólalásában elmondta, hogy a sérültek közül 13 208-at továbbra is kórházban ápolnak. A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint 105 505-en sebesültek meg a múlt hétfői földrengések következtében.
A török államfő rámutatott: minden szakértő egyetért abban, hogy kivételes természeti esemény történt, amellyel a legerősebb atombombák százainak megfelelő energia szabadult fel.
Ismertette, hogy 47 ezer épület és benne 211 ezer ingatlan vagy megsemmisült, vagy súlyosan megrongálódott, és sürgősen el kell bontani.
A török vezető jelezte: március elején már hozzá is látnak 30 ezer épület felhúzásához. (MTI)
A földrengés egyéb vonatkozásai
A földrengések kétség kívül a sűrűn beépített, lakott területeken okozzák a legtöbb ember halálát és a legnagyobb anyagi károkat, de nemcsak lakóépületek, hanem mezőgazdasági és élelmiszeripari létesítmények is súlyosan megsérültek vagy megsemmisültek a földrengésben: gabonatárolók, malmok, takarmánygyártó üzemek, amelyek miatt élelmiszer-ellátási problémák is súlyosbíthatják a helyzetet.
A CNN oldalán döbbenetes előtte-utána műholdas fotók láthatóak a romba dőlt városrészekről, és egy gabonatároló komplexumról is.
Ezen kívül a vízrendszert érintő infrastruktúra állapotával kapcsolatban is sok a bizonytalanság. Vahit Kirişci földművelésügyi és erdészeti miniszter közleményt adott ki a gátak állapotára reagálva a földrengéseket követően: „A régióban található 140 gátra kiemelt figyelmet fordítottunk, mert ezek közül 34 kritikus jelentőségű. Megtörtént a szükséges vizsgálatok a további problémák megelőzése érdekében." A vizsgálatok folyamatban vannak, de a minisztérium egyelőre nem számolt be jelentős károkról e tekintetben.
A Világbank jelentése szerint az ország nagyjából fele foglalkozik mezőgazdasággal. A török kormány egyelőre nem jelentette be nyilvánosan a földrengések által a mezőgazdasági területeket ért károkat.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Diákmunka: ennyi lesz idén az átlagos órabér
2024. május 30. 16:22
Kott Zoltán arra számít, hogy 2024-ben a diákok órabére országos átlagban is meg fogja haladni a 2000 forintot Magyarországon. A diákmunka-aktivitás 2023-ban újra megközelítette a Covid előtti szinteket nálunk, és a piacvezető iskolaszövetkezet elnök-vezérigazgatója szerint idén nyáron hazánkban nagyjából 120 ezer tanuló fog dolgozni, közülük mintegy 90 ezren iskolaszövetkezeti keretben.
Az Agrárminisztérium 40 millió forint értékben támogatja a hazai, környezet- és természetvédelmi céllal létrejött, közhasznú társadalmi szervezeteket
2023. július 17. 13:45
A pályázat célja ezen szervezetek szakmai munkájának támogatása, közreműködésének biztosítása a Nemzeti Természetvédelmi Alaptervben meghatározott célkitűzésekhez illeszkedő, illetve bizonyos állami feladatok átvállalásából adódó szakmai programok eredményes megvalósításában.

