Az őstermelői termékek értékesítésének legfontosabb szabályai

2018. május 02. 09:07
A tavasz beköszöntével egyre több, friss idényterméket értékesítő őstermelővel találkozhatunk a piacokon. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatbázisa szerint Magyarországon 2018-ban több mint 300 ezren rendelkeznek érvényes őstermelői igazolvánnyal és több mint 250 ezren foglalkoznak növénytermesztéssel. Azoknak, akik idén először készülnek a terméküket értékesíteni a piacon és azoknak is, akik egész évben jelen vannak, érdemes áttekinteniük az értékesítésre vonatkozó szabályokat.

A hatályos jogszabályok alapján az ellenőrző hatóságok a szabálytalanul értékesítő őstermelőkkel szemben közigazgatási hatósági eljárást indíthatnak, melynek következményeként – a jogsértés súlyától függően – 2 hónaptól 2 évig terjedő időtartamra bevonható a jogsértő személy mezőgazdasági őstermelői igazolványa.

Tekintettel arra, hogy a hatóság tapasztalatai szerint az őstermelők nincsenek kellő mértékig tisztában a rájuk vonatkozó szabályokkal és kötelezettségekkel, cikkünkben összegyűjtöttük az őstermelői értékesítéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Amennyiben az őstermelői tevékenységgel kapcsolatban visszaélést tapasztal, bejelentését megteheti a Nébih ZöldSzámán (06-80/263-244), e-mailben alostermelo@nebih.gov.huugyfelszolgalat@nebih.gov.hu vagy a Nébih Navigátor alkalmazáson keresztül.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Gabonatermesztők: az aratással várhatóan augusztus elejére végeznek

2016. július 26. 08:45
Az idei aratással várhatóan augusztus elejére végeznek a gazdálkodók az országban, amennyiben kedvező lesz az időjárás, nem esik az eső - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI-nek.

Őszi képzés Szigligeten

2018. szeptember 24. 13:36
2018. szeptember 20-22 között tartotta a MÉDOSZ a szokásos őszi, OV üléssel kezdődő két napos képzését, amelyen a gyönyörű szigligeti környezet és a jó hangulat mellett szó esett az aktuális kérdésekről, munkajogi és bér problémákról, a szakszervezetek aktuális helyzetéről, lehetőségeiről, a szükséges változtatási lépésekről továbbá ezen témákban a törvényben előírt jogainkról és kötelezettségeinkről. A képzés végén a csapat még egy elesett mogyorós pelén is legjobb tudása szerint igyekezett segíteni :)