Az ukrán-magyar határon tiltakoznak a magyar fuvarozók
2023. december 13. 14:18
Az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése miatt több száz magyar vállalkozás került a "tönk szélére" - mondta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára szombaton az MTI-nek.
Árvay Tivadar telefonon elmondta: az Európai Unió a háborús helyzetre való tekintettel engedélyezte az ukrán áruszállítóknak, hogy - alapvetően humanitárius szállítások miatt - megjelenjenek a közös piacon.
Az engedélyt 2024 júniusáig hosszabbították meg, aminek az lett az eredménye, hogy mára a magyar közutakon több mint 30 százalékkal nőtt az ukrán kamionok futásteljesítménye, miközben a magyar járművek futásteljesítménye 4 százalékkal csökkent.
Hozzátette, hogy az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok.
Az ukránfuvarozók jelentős árelőnnyel dolgoznak és tönkreteszik a tagállamok logisztikai ágazatánakfuvarozókat érintő részét - hangsúlyozta a főtitkár.
Erről szólnak a lengyel és a szlovák, de ugyanez áll a hátterében a hétfőn induló magyar tiltakozásoknak is - mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy a záhonyi határátkelőhelynél demonstrálnak majd a fuvarozók.
"Mi azt kértük az Európai Uniótól - múlt héten volt a közlekedési bizottság ülése -, hogy (...) vizsgálja felül az Ukrajnával kötött megállapodását és vegye figyelembe az Európai Unió tagországainak, köztük Magyarország fuvarozó vállalkozásainak az érdekeit, és ne hagyja, hogy az ukrán fuvarozók már rég túllépve a kezdeti szándékokon, alapvetően üzleti céllal jelenjenek meg az Európai Unióban" - fogalmazott Árvay Tivadar.

Korábban a Portfolio is beszámolt több cikkében arról, hogy a lengyel kamionosoknak elegük lett az ukrán fuvarozók EU-s piacon történt megjelenéséből, utóbbiak ugyanis kivételezett helyzetet kaptak.

A helyzet az elmúlt hetekben is eszkalálódott: a lengyel kamionosok bejelentették, ha nem sikerül gyorsan rendezni a helyzetet, újabb négy határátkelőt zárnak le,Szlovákiában a hétvégén szolidaritás-tüntetés volt, tehát az elégedetlenség kezd más országokra is átterjedni,nemrég a lengyel mezőgazdasági szektor szereplői is jelezték, hogy csatlakoznak a tüntetéshez.
Az egész tüntetés-sorozat mögött pedig egyszerűen az áll, hogy a lengyel kamionosok (a gazdákhoz hasonlóan) úgy látják, az ukrán riválisok kiszorítják őket saját piacukról, mivel jóval olcsóbban (és szerintük rosszabb minőségben) dolgoznak, mint a lengyel fuvarozók. Ráadásul úgy vélik, hogy orosz és belarusz cégek ukrán és ukránok által Lengyelországban létrehozott kirakat-cégeken keresztül gazdagodnak meg igazán az egészen.
forrás: portfolio.hu
Kapcsolódó cikkek
Putyin bejelentette: Megszűnik a gáztranzit Ukrajnán át, Magyarország is lépéskényszerben
2024. december 19. 20:21
Az orosz-ukrán gáztranzit-megállapodás év végén lejár, Vladimir Putyin csütörtöki bejelentése szerint új szerződés nélkül. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij, megerősítette, hogy Kijev nem hosszabbítja meg az orosz gázt szállító szerződést, míg közép-európai vezetők a gázellátás biztosításán dolgoznak. Az ügy megosztottságot kelt az EU-ban, amely 2027-ig tervezi felszámolni Moszkvával szembeni energiakitettségét.
Gyermekvasutasokat avattak Hűvösvölgyben
2023. június 12. 15:11
180 ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat a hűvösvölgyi végállomáson. A budai hegyekben kanyargó kisvasút idén jubileumát is ünnepli: 75 éve szállítja a kirándulókat, a szolgálatot 10-14 éves kisvasutasok látják el.

