Biztonsággal látogathatóak a balatoni vendéglátóhelyek

2023. július 27. 13:54
A Nébih nyári szezonális ellenőrzéseinek sorában a turisztikai szempontból nagy jelentőségű, balatoni vendéglátóhelyek is kiemelt figyelmet kaptak. A júliusi vizsgálati eredmények alapján elmondható, a létesítmények élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek. A hatóság ellenőrei többségében csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg.
Biztonsággal látogathatóak a balatoni vendéglátóhelyek

Javában tart a Nébih által koordinált nyári szezonális ellenőrzés-sorozat, melynek célterületei között a Balaton környéki vendéglátóhelyek is megtalálhatóak.

A vizsgálatok fókuszába ‒ az éttermek ellenőrzésére jellemzően ‒ a higiéniás állapotok, az alapanyagok nyomonkövethetősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése került - olvasható a Nébih legfrisebb jelentésében. 
 
Az ellenőrzések összességében pozitív képek mutattak, kisebb hiányosságok azonban akadtak.
Több helyen tapasztalták például a szakemberek, hogy a szakosított tárolást nem az előírásoknak megfelelőn oldották meg, előfordult továbbá, hogy a padló, a fal és a mennyezet, valamint a berendezési tárgyak, eszközök állapota volt kifogásolható.

Visszatérő hibaként említhető, hogy nem minden dolgozó rendelkezett érvényes egészségügyi alkalmassági igazolással, a nélkül viszont – a kiemelt járványügyi kockázat miatt – nem végezhető vendéglátó tevékenység.

A szabálysértések között említhető, hogy nem nyomonkövethető (ismeretlen eredetű), valamint lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszereket tároltak az egységekben. A legkirívóbb esetben 2019-ben lejárt fűszert, valamint több, 2021-ben, illetve 2022-ben lejárt alapanyagot is találtak az ellenőrök.
 
A jogsértő termékek összmennyisége megközelítette a 2000 kg-ot. A hatóság ezeket természetesen kivonta a forgalomból, valamint megtiltotta az ismételt forgalomba hozatalt és a felhasználást. 
 
Az eljárások és a bírságok megállapítása folyamatban van. A balatoni vendéglátóhelyek a jelenlegi összehangolt, kiemelt szezonális ellenőrzéseket követően is számíthatnak ‒ a folyamatos élelmiszerbiztonság érdekében tett ‒ további ellenőrzésekre is. 
 
forrás:agrotrend.hu/Nébih

Kapcsolódó cikkek

Innen indult világhódító útjára a magyar sakk

2024. szeptember 11. 19:07
Kezdetét vette Budapesten a 45. Sakkolimpia, a nemzetközi sakkvilág legnagyobb rendezvénye. Kevesen tudják, hogy a hazai sakkélet a jelenleg a Madame Tussauds Budapestnek otthont adó épületben bontakozott ki: a magyar csapat a Dorottya utcai palotában 1843-45 között levelező meccsen győzte le a világhírű francia csapatot. Ez volt a magyar sakk első, világraszóló nagy sikere.

Nincs megállás: minden nap 5 vendéglátóhely bezár Magyarországon

2023. december 01. 13:00
Kocsmát és szórakozóhelyet is csak körülményesen lehet működtetni, ezeknek majdnem a fele bezárt 2010 óta.
 
Több mint 45 ezer vendéglátóhely volt Magyarországon a járvány előtt, ma már csak 38 780 hely működik – írja a Portfolio. A bezárt helyek többsége kocsma, vagy zenés-táncos szórakozóhely: ezeknek a 25 százaléka eltűnt az elmúlt 4 évben.