Bronzérmesek vagyunk méztermelésben

2018. március 26. 07:50
Keretmegállapodást kötött az agrártárca és a méhészek egyesülete. Az ágazat további fejlesztésével kapcsolatos együttműködésről szóló dokumentumot pénteken írta alá Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára és Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. 

Magyarországon több mint 20 ezer méhész tevékenykedik, és több mint 1,2 millió a méhcsaládok száma. Hazánk a harmadik legnagyobb méztermelő az Európai Unióban Spanyolország és Románia után. Erdős Norbert, EP képviselő, a mézjelentés előterjesztője szerint a méhészet az egyik legfontosabb ágazat, az élelmiszeripari termékek 76 százaléka a méhek általi beporzásnak köszönhető, a zöldség-gyümölcs ágazatban pedig 84 százalék ez az arány.

A keretmegállapodás rögzíti, hogyan juttassák érvényre a magyar méhészek érdekeit itthon és külföldön egyaránt, és miként osszák fel a Magyar Méhészeti Nemzeti Programból jutó forrásokat. 

Bross Péter elmondta: a megállapodás arról szól, hogy az Európai Parlament által elfogadott mézjelentésben foglaltakon tovább kell dolgozni, el kell érni, hogy az EP javaslataiból jogszabálymódosítás legyen. Az egyesületi elnök beszélt arról is, hogy a meleg tél utáni hideg időjárás nem kedvez a méhészeteknek, a következő tíz nap kritikus lesz.

Az EP-ben megszavazott mézjelentés a mézhamisítást, a méhészeti támogatásokat és a mézpromóciót egyaránt érinti. Szakmai vélemények szerint 1-1,5 éven belül komoly jogszabálymódosítások is születhetnek

elelmiszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Senki ne feledje! Közeleg a határidő: munkavédelmi képviselő-választás!

2017. január 06. 08:21
A tavaly júliusban megváltozott Munkavédelmi törvény szerint már a 20 főt foglalkoztató cégeknél is kötelező a munkavédelmi képviselő választása. A határidő pedig vészesen közeleg: január 7

Rettegjen mindenki 250 hektár felett?

2018. május 09. 07:31
Csak riogat Phil Hogan, vagy tényleg ilyen alacsony lesz a kifizetési felsőplafon? Ha igen, akkor mit jelent az, hogy a bérek figyelembe vehetők a számításakor? Milyen hatása lehet a cégek döntéseire, ha valóban bevezetik? Ma ezekre a kérdésekre keresünk választ.