Búcsút inthetünk a trappista sajtnak az infláció miatt?
2023. január 11. 10:23
Az Európában legmagasabb magyar infláció leginkább az élelmiszerárakon keresztül sújtja a lakosságot.
A magyar boltokban a legnagyobb drágulás a tejtermékeknél, azon belül is trappista sajtnál látható.
A g7.hu számolt be arról, hogy mekkora drágulás volt látható decemberben.
Azt írták, hogy 2022 végére már 40 százalék feletti inflációt tapasztalhattak a magyarok az alapvető termékeknél: ugyan a februárban bevezetett árstop miatt a 2,8 százalékos UHT tej ára nem változott,
DE A TÖBBI TEJTERMÉKRŐL EZ NEM MONDHATÓ EL.
A G7 szubjektív felmérése szerint a trappista sajt egy hónap alatt, novemberről decemberre 18,7 százalékkal drágult, a 20 százalékos zsírtartalmú tejföl pedig 12,5 százalékkal került többe, de a joghurt, a túró és az 1,5 százalékos tej ára is 10 százalékkal nőtt november és december között.
Az emelkedés azért is figyelemre méltó, mert a portál mérése szerint általánosságban nem nőtt jelentősen az infláció mértéke a két hónap között.
Az általuk 48-49 százalékosra mért infláció úgy jött ki, hogy egyes termékek (így a tejtermékek is) drágultak, míg mások olcsóbbak lettek.
Utóbbiak közé tartozik a narancs és a fehérrépa, ezeknek az ára egyetlen hónap alatt 27, illetve 23 százalékkal esett vissza. A paprika és a sárgarépa 7, illetve 6 százalékkal lett olcsóbb.
Mint arról az Index beszámolt nemrég, a magyarok többsége rossznak érzi anyagi helyzetét, emiatt számos területen igyekszik spórolni, legtöbben az élelmiszer-vásárlást korlátozzák.
Novemberben a spórolás 6,7 tized százalékos visszaesést okozott a kereskedelemben.
Mindeközben egyes árstopos termékeket egyre nehezebben lehet elérni a boltokban, és nemrég már egy interaktív térképet is létrehoztak azért, hogy le lehessen vadászni ezeket.
forrás: olkt.net
Kapcsolódó cikkek
Azt hittük, a skorbutot örökre elfelejthetjük...
2024. november 15. 17:07
Nemrégiben azonban kiderült, hogy még ma is előfordulhat.
A skorbut a C-vitamin hiányából adódó súlyos betegség, amely évszázadokon át rengeteg hajós életébe került. Nemrégiben a BMJ Case Reports folyóirat számolt be egy ausztrál beteg esetéről, aki ebben a betegségben szenvedett.
Kiemelt hatósági és vállalkozói figyelem a takarmányoknál, tej és tejtermékeknél
2022. december 01. 09:31
Országos célellenőrzést rendelt el a Nébih, miután közvetlen fogyasztásra szánt tejtermékekben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin-szennyezést a hatóság laboratóriuma.
Kismértékben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin szennyezést egy Győr-Moson-Sopron megyei tejüzem termékeiben a Nébih laboratóriuma, ezért – az aktuális iparági körülményeket és kockázati tényezőket figyelembe véve – a hatóság országos célellenőrzést rendelt el múlt héten. Az érintett tételek kereskedelmi forgalomban nem kaphatók. A további vizsgálatok mostanáig nem tártak fel újabb szennyezett késztermékeket, a hazai tej és tejtermékek biztonsággal fogyaszthatók!

