Budapesten is elstartolt a Régiók Kincsei program
2023. szeptember 06. 14:32
Mostantól már nemcsak az ország hat régiójában, de Budapesten is elérhetővé váltak a hazai kisvállalkozások, termelők, kézműves cégek, kis borászatok és sörfőzdék kiváló minőségű magyar termékei, amelyek a Régiók Kincsei program keretében kerülnek a SPAR Magyarország üzleteinek polcaira.
„A Régiók Kincsei kezdeményezés 2021-es elindulásakor az volt a célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a hazai kistermelőket és a magyar vásárlókat. Ennek érdekében biztosítottunk piacra jutási lehetőséget azoknak a családi vállalkozásoknak, amelyek a SPAR Magyarország adott régiós központjainak néhány tíz kilométeres körzetéből, a szállítási láncokat lerövidítve, minél kisebb környezeti terhelést okozva tudták folyamatosan beszállítani magas minőségű termékeiket. Az elmúlt két év visszajelzései azt igazolták, hogy a vásárlók megkedvelték ezeket az egyedi, jellemzően kis szériában készülő élelmiszereket, a vállalkozásoknak pedig lehetőséget teremtettünk arra, hogy ne csak a kistermelői piacokon, hanem Magyarország egyik legnagyobb hazai üzletláncának partnereként, szélesebb közönség elé kerülve mutathassák be az általuk előállított termékeket. A kezdeményezésünk többeknek abban is segítséget nyújtott, hogy a közös munka során, valamint a mentor-programunkkal megszerzett plusz tudásuk és tapasztalatuk révén akár külföldi piacokat is elérjenek. Örömmel jelenthetjük be, hogy a Régiók Kincsei hálózat Budapesttel bővült ki, s lett teljes” – mondta Maczelka Márk a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A hidegen sajtolt olajoktól kezdve a kézműves sörökön, borokon át a különböző befőttekig, savanyúságokig, tejtermékekig, tésztákig és kekszekig, 86 beszállító több mint 400 terméke kapható – folyamatosan megújuló választékkal – az ország különböző régióiban a program keretén belül. Ezek közül 12 partner 56 árucikke képezi a budapesti régió állandó választékát, mely a főváros és környékének 13 SPAR szupermarketében és 7 INTERSPAR hipermarketében érhető el.

A Régiók Kincsei program – amelyet az áruházakban leginkább a „piros alma” logóval ellátott termékekről ismerhetnek fel a vásárlók – 2021-ben indult, és elsőként a székesfehérvári, majd a zalaegerszegi és a hódmezővásárhelyi régió csatlakozott a kezdeményezéshez.

Egy évvel később, 2022-ben pedig a pécsi, a nyíregyházi és a győri régióval bővült a hálózat. A vidéki termelőket és kisvállalkozásokat segítő programban résztvevő cégek együttesen több mint 600 főt foglalkoztatnak, és olyan kistérségekben is támogatják a munkahelyek megőrzését és a munkahelyteremtést, ahol kevésbé vannak jelen nagyobb vállalkozások.

A Régiók Kincsei program részleteiről bővebb információ a következő linken érhető el: https://www.spar.hu/regiokkincsei
forrás: trademagazin.hu
Kapcsolódó cikkek
Irreálisan olcsó sertéshús jelent meg a Lidl üzleteiben, aggódnak a magyar beszállítók
2023. augusztus 31. 14:31
A magyar beszállítók attól tartanak, a piacvezető bolt így akarja rákényszeríteni őket, hogy levigyék az áraikat. Csakhogy ez a teljes hazai sertéságazatot megrázhatja.
Nagy tételben jelentek meg a Lidl polcain németországi daráltsertéshús-termékek – hívták fel piaci források a Világgazdaság figyelmét. Ennek nyomán több Lidl-boltot is felkeresett a lap, és azt tapasztalta, hogy a német diszkont magyarországi üzleteiben valóban többségében a német eredetű sertéshús dominál.
Tojás Világnapi szakmai konferencia
2023. szeptember 25. 15:17
Az eseményre hagyományosan minden év októberének második péntekén kerül sor. Az idén október 13-án, a Baromfi Termék Tanács (BTT) és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (MTTSz) szervezésében megrendezésre kerülő Tojás Világnapi konferencia helyszíne ismét a budaörsi Hotel Holiday Inn lesz.

