Csak május 1-től igényelhető az állami bértámogatás

2020. április 17. 08:14
Egyelőre nem jelent meg a gazdasági mentőcsomag egyik legjobban várt elemére vonatkozó szabályozás. A rövidített munkaidő után igényelhető bértámogatásról Palkovics László azt mondta, május 1-től lehet igénybe venni.

Egyelőre késik a magyar Kurzarbeit-rendelet. A kedden beharangozott gazdasági mentőcsomag egyik legjobban várt elemére vonatkozó szabályozás még nem jelent meg a Magyar Közlönyben.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnapi szavai szerint a vállalatok csökkentett munkaidő bevezetése esetén 3 hónapra állami bértámogatást igényelhetnének a kieső összeg 70 százalékáig. Hogy ezt pontosan miként és mely cégek kérhetnék, azt egyelőre homály fedi.

Közben a tárcavezető az InfoRádiónak annyit elárult a részletekről, hogy ha egy vállalat csak 3 napig tudná alkalmazni egy dolgozóját és két nap kiesne a munkahétből, akkor ebben az időszakban 3 hónapig az állam állja a költségek 70 százalékát, amennyiben ez a munkakiesés a teljes munkaidő 15-50 százaléka közé esik.

A kedvezményt május 1-jétől lehet igénybe venni - tette hozzá.

További kritérium, hogy a cégeknek legalább addig kellene továbbfoglalkoztatni a munkavállalót, ameddig a bértámogatást kapta.

hrportal.hu

Kapcsolódó cikkek

Teljesen átszabják Hortobágy főterét

2022. február 22. 07:20
Teljesen megújul, és részben át is alakul Hortobágy főtere, vásártere – tudta meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetőjétől, Danyi Zoltántól a Civishír.

Magyar sajátossága is lesz az új bértámogatásnak

2020. április 09. 08:05
A kormány nem akar engedni, az Európa-szerte alkalmazott úgynevezett Kurzarbeit és bértámogatás kapcsán is próbálják az egyik alapelvüket, a munka alapú társadalmat érvényesíteni. Emiatt a bevezetésre kerülő támogatás rendszere sajátos vonást is tartalmaz majd.