Csak május 1-től igényelhető az állami bértámogatás

2020. április 27. 13:36
Egyelőre nem jelent meg a gazdasági mentőcsomag egyik legjobban várt elemére vonatkozó szabályozás. A rövidített munkaidő után igényelhető bértámogatásról Palkovics László azt mondta, május 1-től lehet igénybe venni.

 

Egyelőre késik a magyar Kurzarbeit-rendelet. A kedden beharangozott gazdasági mentőcsomag egyik legjobban várt elemére vonatkozó szabályozás még nem jelent meg a Magyar Közlönyben.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnapi szavai szerint a vállalatok csökkentett munkaidő bevezetése esetén 3 hónapra állami bértámogatást igényelhetnének a kieső összeg 70 százalékáig. Hogy ezt pontosan miként és mely cégek kérhetnék, azt egyelőre homály fedi.

Közben a tárcavezető az InfoRádiónak annyit elárult a részletekről, hogy ha egy vállalat csak 3 napig tudná alkalmazni egy dolgozóját és két nap kiesne a munkahétből, akkor ebben az időszakban 3 hónapig az állam állja a költségek 70 százalékát, amennyiben ez a munkakiesés a teljes munkaidő 15-50 százaléka közé esik.

A kedvezményt május 1-jétől lehet igénybe venni - tette hozzá.

További kritérium, hogy a cégeknek legalább addig kellene továbbfoglalkoztatni a munkavállalót, ameddig a bértámogatást kapta.

hrportal.hu

Kapcsolódó cikkek

Itt van, mekkora a szakadék a bérek és a nyugdíjak értéke között

2020. július 01. 08:02
A munkás reálértéken nyerőben volt, a nyugdíjas bukóban.

Ténylegesen ennyi a 200 ezer forintra emelt minimálbér és a megemelt szakmunkásbér nettója

2022. február 03. 08:48
2022-től 200 ezer forint lett a minimálbér, 260 ezer forint a garantált bérminimum - az alon.hu megírta, mennyi nettót is jelent ez.