Csak összefogással érhetők el sikerek a magyar agráriumban

2018. július 02. 07:58
A magyar agráriumban csak összefogással érhetők el sikerek, amihez a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) is jelentősen hozzájárul tevékenységével - mondta Nagy István agrárminiszter Budapesten.

A tárcavezető a nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából, a MOSZ által rendezett ünnepségen, a Vajdahunyad várában kiemelte: a világban óriási verseny van, ezért minden erővel és kapacitással versenyképessé és eredményesebbé kell tenni a magyar mezőgazdaságot.

Kép letöltése
 
Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

 

A kihívásoknak csak úgy lehet megfelelni, ha a mezőgazdaság minden szereplője egy irányba húz - tette hozzá. Kifejtette, törekedni kell arra, hogy az egy hektárról származó jövedelem nagysága növekedjen.
Emellett a miniszter beszédében kérte, hogy közösen, erőt megfeszítve dolgozzanak azért, hogy az ágazat vonzó legyen a fiatalok számára, minél többen lépjenek erre a pályára, valamint sikeres legyen az elkerülhetetlen generációváltás, amelytől a magyar vidék megmaradása is függ.

Nagy Tamás, a szövetség elnöke a rendezvényen MOSZ Emlékéremmel tüntette ki azokat, akik a mezőgazdaságban működő társas vállalkozásoknál, szövetkezeteknél, gazdasági társaságoknál kiemelkedő munkát végeztek. A kitüntetést nyolcvanan vehették át.

kormany.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Ezért kérje saját nevére a vetőmagszámlát!

2018. május 08. 08:19
A fémzárolt, minősített vetőmagok adatait tartalmazó számla nemcsak egyes támogatási jogszabályokban feltételként szabott előírás, hanem a megvásárolt termék esetleges minőségi problémái esetén a garancia érvényesítésének alapja

Mi legyen a tetovált álláskereső sorsa?

2017. december 11. 09:18
Egy Facebook csoportban egy lány arra keresett megoldást, hogy az alkarján lévő tetoválást eltakarja, mert ez volt a munkáltató elvárása. Kapott jó ötleteket, hosszú ujjú blúz, alkarra húzható telefontok, fedőkrém stb. És megjelentek a szabadságharcosok… Mi az, hogy el kell takarnia? Fel kell adnia az egyéniségét? Botrány, diszkrimináció, mondjon fel, büszke tetkós nem takargat, az egyéniségét senki se adja fel pénzért - írja JobAngel a HRBlogon.