Csaknem 70 helyszínen tartják meg az Erőművek éjszakáját

2023. október 11. 16:32
Csaknem 70 helyszínen várja a látogatókat különleges programokkal az Erőművek éjszakája október 27-én – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán.
Csaknem 70 helyszínen tartják meg az Erőművek éjszakáját
Az Erőművek éjszakáján az érdeklődők megismerhetik az erőművek, fűtőművek, hulladékfeldolgozók és a közműszolgáltatók tevékenységét, a villamos energia, a távhő és az ivóvíz előállításának műszaki hátterét. A szervezők ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a környezeti erőforrásokkal tudatosan kell gazdálkodni.
 
A közlemény szerint idén is több ezer résztvevőt várnak az eseményre, amellyel egy időben a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MaTáSzSz) a Távhőszolgáltatás napjának szakmai, közösségi és fenntarthatósági programjaival fogadja a látogatókat.
 
Az Erőművek éjszakáját idén negyedik alkalommal rendezi meg a MEKH. A részvétel ingyenes, de regisztrálni kell a programokra. A szerdán megnyílt jelentkezési felület a helyszínekkel együtt az esemény honlapján érhető el, a MEKH közösségi oldalán pedig programajánló videókat tettek közzé.
 
forrás: turizmus.com
 

Kapcsolódó cikkek

Interaktív meteoritkiállítás nyílik a Svábhegyen

2023. február 02. 14:55
Február 18-ától április elejéig lesz látogatható a Svábhegyi Csillagvizsgáló „Bolygósztori – a Naprendszer története meteorit mintákba rejtve” című kiállítása, amely látványos meteoritok segítségével mutatja be a Naprendszer őstörténetét – írja az MTI.
A csillagvizsgáló közleménye szerint a Naprendszer történetének megismeréséhez kiváló támaszt nyújtanak a különféle meteoritminták, amelyek egyfajta kozmikus történelemkönyvként, anyagukban őrizték meg az elmúlt néhány milliárd év történetét.

Háromnapos fesztivált rendeznek a Bakony fővárosában

2024. augusztus 05. 19:41
Augusztus 18-20. között színes programkavalkáddal ünnepli várossá válásának negyvenedik évfordulóját Magyarország legmagasabban fekvő városa, Zirc. A ZIRCikON többek között családi programokkal, koncertekkel, veteránjármű-bemutatóval és főzőversennyel várja a látogatókat.