Családi gazdaságok, figyelem! Törvényt módosít a kormány

2021. november 25. 09:17
Több ponton módosítaná a kormány a családi gazdaságokra vonatkozó rendelkezéseket a T/17436 számon a parlament elé terjesztett, az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint.
Családi gazdaságok, figyelem! Törvényt módosít a kormány

Kiegészítő tevékenységek körének változása és a fogalom pontosítása

A legfontosabb várható változás az, hogy a kiegészítő tevékenységek közül 2022-től kikerül a termelési tényezők értékesítése és hasznosítása.

Szerencsés lenne, ha ez a módosítás már 2021-re is alkalmazható lenne, mivel a tárgyi eszközök értékesítéséből származó bevétellel átalányadózás esetén az őstermelő bevétele gyakran súrolja az értékhatárt (2021-ben 20 millió 88 ezer forint), és emiatt tételes költségelszámolást kell alkalmaznia. Fontos megjegyezni, hogy ha valaki őstermelőként kiesik az átalányadózás alól, az a következő évre ismételten választhatja az átalányadót, tehát szemben az egyéni vállalkozókkal, nem kell négy évet várni.

Mezőgazdasági termékből történő élelmiszer előállítása kiegészítő tevékenységnek minősülne továbbra is, azzal, hogy ha az a saját gazdaságban előállított alapanyagok felhasználásával készül, és nem haladja meg a kistermelői rendeletben meghatározott korlátot, akkor e bevételt az őstermelésből származó bevételek között kell figyelembe venni.

Változás az is, hogy a kiegészítő tevékenység fogalmát a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény (Csgtv.) tartalmazza a jövőben.

Mező-, erdőgazdasági tevékenység fogalma

Pontosítják a mező- és erdőgazdasági tevékenység fogalmát is. A földforgalmi törvény szerinti mező-, erdőgazdasági tevékenység, valamint az ezen tevékenységből származó termékfeldolgozás minősül mező-, illetve erdőgazdasági tevékenységnek, ha az a saját gazdaságban előállított alapanyag felhasználásával történik, és nem haladja meg a kistermelői élelmiszertermelésről, -előállításról és -értékesítésről szóló rendeletben meghatározott mennyiséget.

A feltételeknek megfelelő kistermelői termékfeldolgozásból származó bevételre nem alkalmazandó a kiegészítő tevékenységre vonatkozó, a Csgtv. 3. paragrafusának (4) bekezdésében meghatározott 25 százalékos bevételi arány.

Saját gazdaság fogalma

A saját gazdaság fogalmának módosítása arról rendelkezik, hogy az őstermelők családi gazdaságában a közös használatú gazdaság is saját gazdaságnak minősül.

Írásbeli szerződés

A családi gazdaság tagjai által megkötött írásbeli szerződésnek a jövőben azt is tartalmaznia kell, hogy mit fognak termelni. A hatályos szabályozás szerint 2021. június 30-áig be kellett volna benyújtaniuk a családi gazdaság alapítására vonatkozó szerződést az érintetteknek. A benyújtás elmulasztása esetén a NAK-nak törölnie kellett volna az őstermelői nyilvántartásból az adott családi gazdaságot. A tervezet a családi gazdaságok törlésére vonatkozó előírás azonnali alkalmazása helyett, június 30. napját követően is lehetőséget biztosít a szerződések benyújtására, 2021. év végéig.

Képviselő jogosultsága

A képviselő az ügyek vitelére jogosult. Pontosítás a törvényjavaslatban, hogy a jövőben a tagok kifejezett meghatalmazása vagy rendelkezése nélkül jogokat, kötelezettségeket nem vállalhat.

Nyilvántartási szabályok

A benyújtott javaslat szerint a családi mezőgazdasági társaságot is nyilvántartási számmal kell ellátni. Rögzíti továbbá, hogy a mezőgazdasági őstermelők, az őstermelők családi gazdasága, valamint a családi mezőgazdasági társaság nyilvántartásba vételére, adatainak módosítására, nyilvántartásból való törlésére irányuló eljárás 2022. december 31-éig nem kezdeményezhető elektronikusan.

Hozzátartozói láncolat

A törvénymódosítást követően a hozzátartozók egyeneságbeli rokonai is beletartoznak a hozzátartozói láncolatba.

 

www.adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

Poloska ellen még mindig a hagyományos módszer a legjobb?

2019. október 17. 14:11
Egész Olaszországban gondot okoz az ázsiai márványospoloska megjelenése a kertészeti kultúrákban. A telelőre vonuló rovarok ellen hagyományos védekezési módszert is javasolnak. Szerte a világon próbálkoznak ennek az ellenálló és szapora kártevőnek a leküzdésével, a természetes ellenségek bevetésétől kezdve a különböző rovarölő szerekig mindent bevetnek, hogy megvédjék a termést.

Támad a fuzárium!

2019. július 17. 07:37
A fuzárium egy fonalasgomba, amely a mezőgazdaságban dolgozó gabonatermesztők között jól ismert gombanemzetség tagja, és amelybe hozzávetőlegesen ezer faj tartozik. Ezek közül számos faj jelentős élettani hatású anyagokat, úgynevezett mikotoxinokat termel, amivel a fenntartható gazdálkodás egyik nagy ellenségeivé váltak. A mikotoxinok a természetben, és egyben a mezőgazdaságban előforduló legveszélyesebb méreganyagok közé tartoznak.