Csökkent a belföldi turizmus

2023. augusztus 31. 14:28
Belföldi úti célú nyári foglalások száma 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.
A visszaesés mértéke a 2019-es, pandémia előtti évhez képest 3,7 százalékos volt – közölte a Szallas.hu az MTI-vel szerdán. A vendégéjszakák száma tavalyhoz viszonyítva 17,7 százalékkal, 2019-hez képest 6,7 százalékkal esett vissza.
Csökkent a belföldi turizmus
Az áremelkedések eredményeként a bruttó közvetített szobaár-bevétel alig több mint 3,5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest. A SZÉP-kártyás fizetések aránya nőtt: tavaly a vendégek nyári foglalásaik 22,9 százalékát, idén pedig 23,2 százalékát fizették ilyen módon.
 
A foglalások alapján az átlagos ár 12 ezer forint volt személyenként egy éjszakára, ami 17 százalékos emelkedés tavalyhoz mérten.
 
Az idén arányaiban többen választották az 1-2 éjszakás tartózkodási időt:
ez a kategória a portálon leadott nyári foglalások 57,7 százalékát tette ki, ami tavaly 56,2 százalék, 2019-ben pedig 56,5 százalék volt. A legnépszerűbb település 2023-ban Siófok volt, amelyet Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Gyula, Balatonfüred, Hévíz, Szeged, Pécs és Zalakaros követett.
 
A foglalások harmada apartmanba, 27 százaléka hotelbe, 22 százaléka vendégházba, 14 százaléka panzióba és 6 százaléka egyéb típusú szálláshelyre szólt. A horvátországi foglalások darabszáma tíz százalékkal, a vendégéjszakák száma 7 százalékkal nőtt az idén nyáron, a szeptemberi foglalások pedig tovább javíthatnak a számokon.
 
A magyarok kedvencei Vir, Crikvenice, Njivice, Bibinje és Vodice voltak.
 
Az átlagos ár 13 600 forint volt éjszakánként egy főre, ami 19 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest – olvasható a Szállás.hu közleményében.
 
forrás: agrotrend.hu / Infostart

Kapcsolódó cikkek

Célegyenesben a Duna huszadik magyarországi hídjának építése

2023. december 07. 16:03
Közigazgatásilag se Kalocsát, se Paksot nem érinti.
 
Hetven kilométeres kerülőt rövidít majd a Paks és Kalocsa között épülő új Duna-híd, mely a folyó magyarországi szakaszának huszadik hídjaként várhatóan 2024 nyarára készül el a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében.

ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT BALASSAGYARMAT-NYÍRJES GÁTŐRHÁZAT

2023. május 10. 08:43
Az állami szerepvállalás az erdei turisztikai létesítmények működtetésével és fejlesztésével országszerte több millió látogatónak nyújt a természetben eltöltött kikapcsolódási lehetőséget – jelentette ki Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a Balassagyarmat-Nyírjes Gátőrház átadó ünnepségén május 9.-én, kedden.