Csopak elveszítheti értékes vízparti közterületét
2024. augusztus 14. 15:42
Hátrányosan érintheti a települést, ha nem változtatnak az új Vízparti Terven. Előfordulhat, hogy sem a helyiek, sem a látogatók nem tehetik be többé a lábukat egy eddigi közterületre.
Augusztus elején megkezdődött és augusztus végéig tart a Balaton eddigi vízparti szabályozását felváltó új Vízparti Terv előzetes szakmai egyeztetése a települési önkormányzatokkal és az érintett szervezetekkel. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) korábbi tájékoztatása szerint mindezt követni fogja egy társadalmi egyeztetés is.
Csopak egyik közösségi oldalán máris megfogalmaztak egy aggályt a volt BAHART-kikötő területének tervezett átminősítése miatt - számolt be a hirbalaton.hu.

balatontipp.hu
Az Együtt Csopakért nevű oldalon megjelent bejegyzés arra hívja fel a figyelmet, hogy az új Vízparti Tervben lekerült a Balatoni Hajózási Zrt. volt csopaki területéről a kijelölt gyalogos mólókijáró, parti sétány, valamint zöld-közkert jelölés. Amennyiben ezek a helyi építési szabályzatban nem kerülnek erre a területre vissza, úgy Csopak elveszítheti közérdekű funkcióit ezen a helyszínen.
Az érintett telek tulajdonosa zöld közkertként vásárolta meg az ingatlant, az adásvételi szerződésben foglalt megkötésekkel, külön nevesítve, hogy az a gyalogos forgalom elől nem elzárható. Az új Vízparti Terv tervezetében viszont ez a terület már „összevont különleges terület”-ként van feltüntetve, ami nem biztosítja minden körülmények között, hogy a terület továbbra is a „köz számára látogatható zöldterület (közkert)” maradjon – fogalmazták meg a helyi aggályt a közösségi oldalon.
forrás: economx.hu
Kapcsolódó cikkek
Több mint 60 erőmű kulisszatitkaiba leshetünk be ezen az éjszakán
2024. október 08. 16:44
Október 25-én ismét megrendezik az Erőművek Éjszakáját, regisztrálni október 7-től lehet.
Újabb két szálloda Az Év Hotele döntőjében
2022. november 16. 11:21
Az Év Hotele közönségszavazásban az alföldi és a balatononi régió után Északkelet-Magyarországon is győztest hirdettek.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szakmai támogatásával, illetve az Interakció Produkció által szervezett televíziós hotelverseny három régiójából összesen már hat szálloda jutott be a döntőbe.

