Csupa rossz hírt kaptak a kávéfogyasztók
2024. szeptember 23. 18:27
Európa-szerte emelkedik a kávé ára, mivel a két legnagyobb kávétermesztő országot az elmúlt időben katasztrófák érték – írja az EuroNews.
A világ legnagyobb kávétermesztőjét, Brazíliát aszály sújtotta, míg a második legnagyobb termesztőt, Vietnamot tájfunok, ez pedig a termelési költségek emelkedését eredményezte. Az emelkedést az egyre magasabb árak miatt a fogyasztók is megérzik.
Brazíliát, amely a kávétermelés 40 százalékáért felel, az évtized aszálya sújtotta, ami jelentős hatással volt az arabica típusú kávét termelő régiókra. A termelés a legutóbbi ciklusban akár 20 százalékkal is visszaeshetett.

Vietnam a robuszta kávé legnagyobb termelője a világon, amelyből többnyire instant kávékat készítenek. A hónap elején többek között éppen a délkelet-ázsiai ország legnagyobb kávétermesztő területeit sújtotta a Yagi tájfun, amely 60 ember halálát követelte Vietnamban. A természeti katasztrófa több ezer hektárnyi termőterület érint, és nemcsak ebben az évben, hanem az elkövetkező években is, ugyanis a kávécserjék egy jelentős része is elpusztult.
A Nemzetközi Kávé Szervezet (ICO), a kávét exportáló és importáló országok kormányközi szervezete arról számolt be, hogy
az árak 2024 harmadik negyedévében mintegy 20 százalékkal emelkedtek, közel egy évtizede a legmagasabb szintre.
Szakértők szerint a klímaváltozás miatt a kávétermelő szektor gyors kilábalása nem várható.
forrás: portfolio.hu
Kapcsolódó cikkek
Tovább zsugorodik az európai sertéspiac
2024. január 09. 14:44
Az ASP-től mentes, biztos export sertéshús piacokkal rendelkező Európa sajnos már a múlté. Az EU korábban a termelésének több mint tizedét (13%-át) exportálta elsősorban Kínába, Dél-Koreába, Hongkongba, Japánba és Szingapurba. A külpiacok visszaesése mellett a belső kereslet is csökkent az utóbbi években. A nagy kérdés, hogy ez az ágazati depresszió meddig folytatódik, és ebből a folyamatból a magyar sertéságazat vajon tud-e profitáln?
A paradicsommoly bizonyos növényekkel távol tartható
2024. február 20. 15:45
A rovarkártevők megfékezésében bizonyos növények fontos szerepet kapnak.
A kártevő rovarok túlnyomó többsége az illatérzékelés alapján találja meg a számára táplálékul szolgáló növényeket. Ez érvényes többek között az ültetvényekben óriási károkat okozó paradicsommoly (tuta absoluta) esetében is – írja a hortidaily.com.

