Drágultak a mezőgazdasági termékek

2016. július 13. 07:46
Gyümölcsöt olcsóbban vehetünk A növényi termékek árának 5,4 százalékos emelkedése, az élő állatok és állati termékek árának 2,9 százalékos csökkenése eredőjeként májusban 2,4 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos hónapjához képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
 

A búza ára 14 százalékkal esett, a kukoricáé 18 százalékkal nőtt, így a gabonafélék ára 4,6 százalékkal emelkedett. A gyümölcsök ára 9,6 százalékkal csökkent, miközben a zöldségfélék ára 9,2 százalékkal nőtt.

Az élő állatok termelői ára 1,2, az állati termékeké 6,7 százalékkal lett alacsonyabb, mint tavaly májusban. A tej felvásárlási ára 11 százalékkal, egy év alatt 11 forinttal csökkent.

Forrás: Magyar Hírlap

Kapcsolódó cikkek

Újraindul a BISEL program

2016. március 24. 07:37
2016. március 22-én, a Víz Világnapán V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár és Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár bejelentették a soproni Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégiumban a BISEL program újraindítását. A diákok közreműködésével az Ikva patak partján látványos bemutatóval szemléltették a BISEL program előnyeit.

A sztrájkok tizenegy tanulsága

2019. június 18. 08:01
Megnőtt a bátorság