Ebben a fél évben 264 munkabaleset történt a mezőgazdaságban

2018. augusztus 22. 08:39
Habár a munkabalesetek száma emelkedett, a halálos kimenetelűeké csökkent.

Emelkedett a munkabalesetek száma az első fél évben, három napnál hosszabb időre 10 351-en váltak baleset miatt munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábbi 9969 esettel, ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, az egy évvel korábbi 45-ről 35 csökkent - olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelentésében.

Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-júliusi időszakban itt 2220 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 1891, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében 1348 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 5 halálos kimenetelű volt. A kereskedelemben foglalkoztatottaknál pedig 1126 munkabalesetet jelentettek a foglalkoztatók.

 Az építőiparban és a mezőgazdaságban 355, illetve 264 munkabaleset történt az év első hat hónapjában, ezek közül azonban 10, illetve 5 halálos kimenetelű volt. 

A legtöbb, 1928 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik 870 balesettel, míg Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 664, illetve 661 esetet regisztráltak. A legkevesebb baleset Tolna és Nógrád megyében fordult elő, 146, illetve 189.

agrotrend.hu / MTI

 

Kapcsolódó cikkek

Megjelent a RASFF 2016-os jelentése az EU élelmiszerbiztonsági helyzetéről

2017. november 30. 12:37
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (RASFF) közzétett csaknem háromezer bejelentés kevesebb mint 1%-a érintett magyar előállítású terméket 2016-ban – derült ki az Európai Bizottság éves összegzéséből. A 141 hazai vonatkozású ügy főként különleges táplálkozási célú élelmiszerekre, étrend-kiegészítőkre, gabona és pékáru termékekre vonatkozott.

A rozskenyeret is eladják gluténmentesnek

2017. február 08. 07:52
Összesen 13 budapesti pékséget tesztelt próbavásárlással a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Az ételallergiásoknak nem árt résen lenni, ugyanis több esetben is félretájékoztatnak az eladók.