Egész Lengyelországban tüntetnek a gazdák, ezek a követeléseik!

2024. február 09. 14:48
Január 24-én tüntettek először, akkor 50 000 gazda tiltakozott 30 ezer traktorral az ország közel 300 pontján.
Egész Lengyelországban tüntetnek a gazdák, ezek a követeléseik!
Ma az egész országban, várhatóan 300 helyszínen ismét az utakra vonulnak a mezőgazdasági termelők, a történésekről a lengyel agrár hírportál, a Farmer.pl számol be, hangsúlyozva: a korábbi és a mai országos sztrájk ötlete maguktól a gazdáktól származott. A szervezők egyhangúlag elhatárolódnak minden szakszervezeti és pártstruktúrától, hangsúlyozva, hogy belefáradtak azok tétlenségébe, ezért döntöttek úgy, hogy saját magukat képviselik.
 
"Nem szeretnénk, ha bárki politikai címkéket ragasztana ránk" – mondta Damian Murawiec, a mai tüntetés egyik kezdeményezője, egy Elbląg környéki farmer. – "Alulról felfelé építkezünk, gazdálkodóként szervezzük a megmozdulásokat. A saját érdekeinkért harcolunk és nem akarjuk, hogy bárki rajtunk keresztül építsen politikai tőkét. A célunk az, hogy nyomást gyakoroljunk és elégedetlenséget mutassunk ki, nem pedig hogy nagy hűhót csapjunk" – tette hozzá.
 
A portál azt írja: az európai gazdák (így a magyaroké is) legfontosabb követelése, hogy az EU blokkolja az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek beáramlását, ami nemcsak a lengyel, hanem az európai mezőgazdasági piacot is destabilizálja.
 
Második követelésük a zöld megállapodásban és általában az Európai Unió éghajlat-politikájában bekövetkezett változásokkal kapcsolatos. Ez az első alkalom, hogy a mezőgazdasági termelők nemcsak a nemzeti szintű döntések ellen tiltakoznak, hanem egy lépéssel tovább mennek és megpróbálnak nyomást gyakorolni az Európai Bizottságra. Jelen állás szerint el kell ismerni, hogy Brüsszel kezdi meghallani a hangjukat.
tüntetés
Ennyi helyszínen tüntetnek a lengyel gazdák – forrás: Google
 
S hogy melyek a tiltakozó lengyel gazdák követelései?
  • Az agrár-élelmiszeripari termékek ellenőrizetlen importjának leállítása Ukrajnából és az Európai Unión kívüli országokból
  • Azonnali beruházások a tengeri kikötők infrastruktúrájába
  • A zöld megállapodás és a mezőgazdasági termelés abszurd követelményeinek megállítása
  • A "Cél az 55%!" klímaprogram abszurd követelményeinek visszavonása
  • A túlzott bürokrácia felszámolása
  • Az ukrán fuvarozók engedélyeinek visszavonása
  • Aszálysegély a gazdaságoknak a 2022-es és a 2023-as évekre, a kérelmek gyors elbírálása
  • Háborús segély, azaz az ukrajnai háború miatt a pénzügyi likviditás elvesztésének veszélyével fenyegetett mezőgazdasági termelők támogatása
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Béremelés jöhet a BKV-nál: már megkezdődtek a tárgyalások

2023. január 19. 10:38
Január 17.-én megkezdődtek az idei évi bértárgyalások a BKV-nál. A munkáltatói oldal 15+1 százalékos bérfejlesztést javasolt.
 
A plenáris ülés keretében megkezdődött a 2023-as bértárgyalás a BKV-nál. A 2021 júniusában a Főváros és a Bérszövetséget alkotó szakszervezetek között létrejött megállapodással összhangban a munkáltatói oldal 15+1%-os bérfejlesztésre tett javaslatot. Egyben felkérte a munkavállalói oldalt, hogy fogalmazzák meg javaslataikat a 15+1%-os bérfejlesztésre szánt keret pontos felosztásával kapcsolatban.

Átadták a Hungarikum-média és a Hungarikum-díjakat

2024. március 22. 14:26
Hét nemzeti érték Hungarikum-díjat, a közmédia két műsora pedig Hungarikum Liget Média-díjat kapott a IV. Hungarikum Díjátadó Gálán, amelyet csütörtökön este rendeztek meg a Veszprémi Petőfi Színházban.