Egészséges erdők az egészséges emberekért

2023. június 30. 12:55
Az ENSZ Közgyűlése 2012-ben március 21-ét az Erdők Nemzetközi Napjává nyilvánította. A világnap célja, hogy az erdők minden típusának fontosságára felhívja a figyelmet. Az országokat arra ösztönzik, hogy ezen a napon erdőkkel és fákkal kapcsolatos tevékenységeket, kampányokat szervezzenek, például faültetéseket.
Az idén az erdők és az emberi egészség közötti kapcsolatra helyeződött a hangsúly, ehhez kapcsolódóan az ENSZ hat kulcsfontosságú témát ismertet.
 
Egészséges erdők az egészséges emberekért

Minden egyes fa számít a klímaváltozás elleni harcban, legyen az erdőben vagy városban

Az erdők világszerte fontos élelmiszer- és tápanyagforrásai az embereknek is.

Csaknem egymilliárd ember szerzi be a napi betevőjének jelentős részét a vadonból, onnan származó gyógy- és fűszernövényeket, gyümölcsöket, csonthéjasokat, húst és rovarokat fogyaszt.
Az erdő a természet patikája: nagyjából ötvenezer növényfaj – melyből sok az erdőkben nő – rendelkezik valamilyen gyógyhatással. A helyi közösségek sokféle erdei eredetű gyógyszert használnak a különféle betegségek kezelésére. Sőt, számos gyakori gyógyszeripari készítménynek is erdei növények az alapanyagai, például a rózsás meténgből rákgyógyszereket, a kínafából kinyert kininből malária elleni szereket készítenek.
A magyarországi erdőkben is többféle gyógynövényt és vadgyümölcsöt lehet gyűjteni
Az egészséges erdők megóvnak a betegségektől.
 
Természetes védvonalként megakadályozzák, hogy az állatokról emberekre terjedjenek a betegségek.
 
Az egyenlítői térség egyre kiterjedtebb erdőirtásai miatt azonban nő a kockázata annak, hogy az állati betegségek az embereket is megfertőzzék. Az 1960 óta leírt új betegségek több mint 30 százaléka köthető a földhasználat változásához, amibe beletartoznak a fejlődő világban tapasztalható erdőirtások is.
Az erdőnek jelentős szerepe van a fizikai és mentális egészség megőrzésében
Az erdők javítják a mentális és a fizikai egészséget.
 
Az ott eltöltött idő növeli a pozitív érzelmeket és csökkenti a stresszt, a vérnyomást, a depressziót, a kimerültséget, a szorongást, oldja a feszültséget. A városban lévő fák emellett elnyelik a gépjárművek és az ipar által kibocsátott szennyező gázokat és kiszűrik a finom részecskéket, például a port és a kormot. Ezzel megóvja a városi népességet a légzőszervi megbetegedésektől.
 
Központi szerepet játszanak az erdők az emberi egészséget leginkább fenyegető kihívás, a klímaváltozás elleni harcban. Az egészséges erdők segítenek a globális felmelegedést kordában tartani: 662 milliárd tonnányi szén-dioxidot kötnek meg, mely több mint a fele a talaj és a vegetáció által tárolt szénkészletnek.
Az erdők és a fák emellett enyhítik a klímaváltozás által okozott hőséget és a szélsőséges időjárási tényezők hatásait is.
 
Például az épületek köré megfelelően ültetett fák képesek lehűteni a levegőt, és akár 30 százalékkal is csökkenthetik a klimatizálás költségeit.
A szakszerűtlen vagy illegális fakitermelések a talajt és a mikroklímát is veszélyeztetik
A szakszerűtlen, vagy illegális fakitermelések a talajt és a mikroklímát is veszélyeztetik
 
Az erdők veszélyben vannak és a segítségünkre szorulnak!
 
Évente tízmillió hektárnyi erdő – mely nagyjából 14 millió focipálya méretének felel meg – tűnt el a Földről az erdőirtások következtében 2015 és 2022 között. Bár Európában, és így Magyarországon is a folyamat pont ellentétes, és folyamatosan nő a fával borított terület, a kártevők itt is problémát okoznak az erdőkben. Világszerte évente mintegy 35 millió hektár erdőt károsítanak például a rovarok. A bozóttüzek 2015-ben 98 millió hektárnyi erdőterületet sújtottak világszinten. Erdőbarát irányelvekkel és további jelentős erdőkbe és fákba fektetett beruházásokkal azonban megvédhetjük bolygónkat és saját egészségünket.
Forrás: ENSZ FAO / A Mi Erdőnk
 

Kapcsolódó cikkek

Újra megnyílik a népszerű mezőgazdasági pályázat

2024. február 13. 14:21
Megint lehet pályázni a kisüzemek fejlesztésére. A kiírás 2022. február 14. és 2022. február 28. között kerül újra megnyitásra – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Nagy üzlet a legálisan termelt kender

2023. március 17. 15:47
A globális kendertermelés piaci értéke pár éven belül 18,6 milliárdra emelkedik.
 
A sokoldalúan hasznosítható ipari kender vetésterülete és felhasználása világszerte növekszik. Régen elmúlt az az idő, amikor a kendert elsősorban rostnövényként használták – olvashatjuk az alliedmarketresearch.com portálon.