Egymillió forintot ad a beköltöző családoknak egy alföldi falu
2024. október 08. 16:57
A Csongrád-Csanád vármegyei Eperjes önkormányzata egymillió forint támogatást ad a településre költöző családoknak, írja a délmagyar.hu.
Kabai Mátyás, a település újraválasztott polgármestere a lap megkeresésére arról beszélt, az elkövetkező öt évben a kihasználatlan épületeiket is szeretnék felújítani, tartalommal megtölteni. A legfontosabb pedig, hogy ne csökkenjen tovább a falu lélekszáma.
Elöregedő település vagyunk, a terveink között kiemelt szerepet kap az idősekről való gondoskodás, de a település hosszú távú jövőjét is szem előtt kell tartanunk, ezért növelnünk kell a lélekszámot – fogalmazott.
Jelenleg 420-an élnek Eperjesen, közülük 38-an tartoznak a 0-14 éves korúak közé. Öt évvel ezelőtt még 495-en voltak. Szeretnék a fiataljainkat helyben tartani és új családokat is várnak Eperjesre.
A költségvetésünket a sok adósságból sikerült úgy rendbe tennünk az elmúlt öt évben, hogy megtakarításunk is lett. Erre alapozva hozta létre a képviselő-testületünk a letelepedési támogatást, amire évente négy-öt millió forintot fordítanánk. Egymillió forintot adunk azoknak a családoknak, akik Eperjesre költöznének – jelentette ki Kabai Mátyás.
A rendelet szerint a támogatás a 45. életévüket be nem töltött házasoknak, élettársaknak vagy a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek jár. Feltétel a magyar állampolgárság. Erkölcsi bizonyítványt kérnek és kereseti igazolás is szükséges, bejelentett munkahellyel. Tíz évre kell aláírni a szerződést, ha korábban elköltöznek, kamatostul kell visszafizetni a pénzt. A támogatást helyben lakó fiatalok és máshonnan érkezők is kérhetik házvásárlásra, új ház építésére, telekvásárlásra vagy felújításra.
Eperjesen már 3-5 millió forintért is lehet házat vásárolni. Most például ötmillióért kínálnak egy háromszobás, nagy melléképülettel rendelkező ingatlant, ami nem kíván nagyobb felújítást a beköltözés előtt.
Ehhez képest Somogyban annyi betelepülőre számít egy falu, hogy új utcát kell majd nyitni.
forrás: sokszinuvidek.24.hu
Kapcsolódó cikkek
Nyugdíjkorrekció: szeptembert mondott a miniszter
2023. július 10. 14:13
Az esztendő elején 15 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, a kormány ugyanis korábban azzal számolt, hogy éppen ennyi, vagyis 15 százalékos lesz idén az infláció. Az év első hónapjaiban ennél nagyobb mértékű volt a pénzromlás, így jó ideje fel-felbukkan a közbeszédben: lesz-e idén nyugdíjkorrekció, s ha igen, mikor? A kérdést árnyalja, hogy a kormány számításai szerint az év végére egy számjegyűre szelídülhet az infláció. A Mediaworks kihasználta a Kormányinfó nyújtotta lehetőséget, és rákérdezett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogyan áll most a nyugdíjkorrekció ügye.
Mitől lesz jobb az élet vidéken?
2023. július 06. 11:24
Kezdődik a LEADER helyi fejlesztési stratégiák újratervezése. Hogy tényleg jobb lesz-e ettől vidéken élni, az kérdés, de a cél ez lenne.
Az eddigiekhez hasonlóan az új támogatási rendszerben is folytatódik a LEADER program, amely a vidéki kistelepülések önkormányzatai, vállalkozói és civil szervezetei számára nyújt lehetőséget kisléptékű vidékfejlesztési, vállalkozásfejlesztési projektek megvalósítására.

