Egyre több élelmiszert vásárolnak SZÉP kártyával

2022. május 10. 10:12
Áprilisban tovább növekedett az élelmiszerboltokban a K&H SZÉP kártya használat: a költések közel harmadát itt használták fel.
Egyre több élelmiszert vásárolnak SZÉP kártyával

Február elseje óta van lehetőség arra, hogy a SZÉP kártyabirtokosok élelmiszervásárlásra is felhasználják juttatásaikat. Az eddigi tapasztalatok alapján a kormány által bevezetett módosítás egyre népszerűbb: áprilisban 63%-kal, a teljes február-március-áprilisi időszakban pedig 77%-kal költöttek többet K&H SZÉP kártyával, mint az előző év azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt három hónapban a K&H SZÉP kártyás költések összege a 7,5 milliárd forintot is meghaladta. Ezen belül pedig hónapról hónapra egyre nagyobb – februárban 24, márciusban 28, áprilisban pedig már 29 százalék – volt az élelmiszerre fordított költések aránya. A növekvő trend akár tovább is folytatódhat, hiszen július 1-jéig meghosszabbították a juttatás ilyen célú felhasználását – derül ki a K&H közleményéből.

A lehetőség továbbra is adott, ugyanis július 1-jéig meghosszabbították a rendelkezést, miszerint élelmiszerüzletekben is felhasználható a juttatás. A boltok is nyitottak az új fizetési eszközre, csak az elmúlt négy hónapban közel 5000 új kereskedővel bővült a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma.

Nemcsak az élelmiszervásárlás miatt népszerű azonban a K&H SZÉP kártya. Az élelmiszervásárlást nem számítva, áprilisban 16%-kal, az elmúlt három hónapot tekintve pedig 29%-kal növekedtek a költések. A használatot tovább erősítheti, hogy a cégek a növekvő bérek mellett, várhatóan egyre inkább élni fognak ezen béren kívüli juttatással is a dolgozók megtartása, ösztönzése érdekében.

Forrás: Adó Online / www.szakszervezetek.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Minimálbér: hosszas viták várhatók

2020. október 30. 09:25
Kritikus időszak előtt állunk, ezért elhúzódó, talán eddig még sohasem tapasztalt nehézségű tárgyalások után születhet döntés a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Mészáros Melinda 2020. október 29-én.

Beindultak a szakszervezetek, újabb béremelés lehet már a nyáron

2022. május 23. 08:34
2022. május 19-én Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke nyilatkozott az InfoRádiónak a 2022. évi bérkorrekció szükségességéről.