Egyre több párt a rabszolgatörvényből építene politikai népszerűséget

2018. december 12. 09:21
A Momentum után most a Jobbik harangozott be egy népszavazási kezdeményezést.

Múlt szerdán az MSZP és a Párbeszéd sajtótájékoztatóján merült fel a népszavazás lehetősége a „rabszolgatörvény” néven híressé vált törvénymódosítás miatt: Szabó Tímea kijelentette, hogy ha kell tüntetéssel, ha kell népszavazással is küzdenek. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke pedig közölte: ha a törvényt elfogadja a parlament, előbb a házszabályt sértő vita miatt – mikor az ellenzéki képviselőktől sorra vonták meg a szót – Áder János köztársasági elnökhöz fognak fordulni. Aztán pedig az Alkotmánybíróság közbelépését kérik majd a szocialisták, reményeik szerint a többi ellenzéki párttal együttműködve. Megjegyzendő: a szocialisták arról beszéltek, hogy akkor vágnak bele egy népszavazásba, a ha a munkásérdekeket a leginkább autentikusan védő szakszervezetek ezt kérik. A többi párt azonban nem várt az érdekvédők véleményére. Mint később az atv.hu megírta, a Momentum három kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Irodához, ezek a következők: – Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy teljes napi munkaidő esetén ne lehessen naptári évenként kétszázötven óránál több rendkívüli munkaidőt elrendelni? –  Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy kollektív szerződés esetén ne lehessen naptári évenként háromszáz óránál több rendkívüli munkaidőt elrendelni? – Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés esetén legfeljebb tizenkét hónap legyen?      Kedden pedig a Jobbik jelentette be egy közleményben, hogy népszavazást kezdeményeznek a módosítás miatt. „A multik parancsát teljesítő kormány eddig nem merte megmérettetni magát valódi népszavazáson, most ennek is eljön az ideje” – közölte a párt.

nepszava.hu

Kapcsolódó cikkek

Ország Tortája 2022: ez a finomság lett a magyarok kedvence idén; itt kapható, ennyibe kerül

2022. augusztus 02. 08:30
A szegedi Virág Cukrászda és Kávéház hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Ipartestülettel együtt hirdet meg. A „Nagyi kedvence” győzelmét Budapesten, az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón jelentették be, ahol az augusztus 20-i programok mellett kihirdették a 2022-es Magyarország Tortáját, amely a „Huncut szilva herceg” nevű édesség lett. A győztes tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni, mikortól az ország számos cukrászdájában és Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján is árusítják.

Áremelés, boltbezárások jönnek? - Itt üthet vissza a magasabb minimálbér

2016. november 22. 08:30
Erős a konszenzus a munkaadói szervezetek körében, hogy 2017-ben 4 helyett 6 százalékos legyen a járulékcsökkentés mértéke. A mikro- és kisvállalati érdekképviseletek szerint ez azonban számukra csak a minimum kompenzáció, a kötelező bér tervezett emelése még így is súlyos teher róhat rájuk - amelyet csak áremeléssel lehet átvészelni. A kiskereskedelemben a hazai láncok helyzete lehet nehezebb.