Együttműködés a mezőgazdaság fejlesztéséért és az élelmiszer-biztonság javításáért

2017. november 30. 08:54
Az élelmezésbiztonsági célok megvalósítása a térségi mezőgazdasági fejlesztési projektek megerősítésén keresztül garantálható – emelte ki Tóth Katalin a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az ENSZ Dél- Dél Együttműködés (UNOSSC) mezőgazdasági fejlesztési és élelmiszer-biztonsági kezdeményezésének magas szintű találkozóján

Magyarország büszke arra, hogy egyetlen európai uniós tagállamként meghívást kapott a négyéves projektben való közreműködésre – hangsúlyozta a szaktárca helyettes államtitkára. Az UNOSSC és az IFAD (Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap) közös kezdeményezése az észak-afrikai és a közép-ázsiai térségben nyolc ország esetében kívánja elősegíteni a mezőgazdasági kapacitások fejlesztését, illetve általuk az élelmezésbiztonság garantálását. A kezdeményezésből, amely a jó gyakorlatok átadására törekszik, számos közvetlen és közvetett nemzetgazdasági előnye származik a részt vevő országoknak, így hazánknak is.

A helyettes államtitkár rámutatott, Magyarország nagy hagyományokkal rendelkezik a mezőgazdasági termelés területén, amelyeket szívesen megoszt partnereivel, mivel meggyőződése, hogy a fejlődő országok támogatásának leghatékonyabb módja a tudás megosztásában rejlik.  Hangsúlyozta, hogy a magyar agrárpolitika szem előtt tartja a Fenntartható Fejlesztési Célok megvalósulását, amelyre jó példa a helyi mezőgazdasági termelés támogatása, valamint hazánk elkötelezettsége a GMO-mentes termelés mellett.

Büszkénk vagyunk arra, hogy a magyar mezőgazdaság és a környezetvédelem eredményei más országok számára is példaként szolgálhatnak, elősegítve a rászoruló országok hosszú távú gazdasági növekedését, illetve a hozzájutást a napi szinten szükséges, megfizethető árú élelmiszerhez – emelte ki a helyettes államtitkár.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

A szociális jogok európai pillérének építése: szükség van a munkavédelmi közösség véleményére!

2016. augusztus 01. 07:56
Az Európai Bizottság márciusban széles körű nyilvános konzultációt  indított egy új kulcsfontosságú kezdeményezésről: „a szociális jogok európai pilléréről”. A projekt célja, hogy segítse Európa „szociális vívmányainak ” fejlődését, amely iránymutatásként szolgál a tagállamok számára saját nemzeti szociális és foglalkoztatási szakpolitikájuk kialakításában.

A felmelegedés gátolja, hogy egyre több gabonát arassunk

2018. január 09. 12:59
Miért stagnálnak az árpa, a búza, a kukorica és a rozs termésátlagai Magyarországon és általában az egész régióban? Két magyar kutató elemzése szerint a korábbinál magasabb átlaghőmérsékleteknek jelentős szerepük van e negatív folyamatokban.