EKF: több mint egymilliárd forint pályázható meg a negyedik negyedévben

2022. november 28. 12:44
Több mint egymilliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre a negyedik negyedévben a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) keretében. A pénz program- és konferenciaszervezésre, utcaképfejlesztésre fordítható.
A konferenciaszervezést támogató pályázat révén olyan programok valósulhatnak meg, melyek során az adott téma szakértői, nemzetközi érdeklődésre számot tartó képviselői osztják meg a tudományos-művészeti eredményeket a szakmai és az érdeklődő nagyközönséggel. A pályázat keretösszege 100 millió forint, a benyújtási határidő december 7. – áll az EKF program szervezői által hétfőn kiadott közleményben.
EKF: több mint egymilliárd forint pályázható meg a negyedik negyedévben
Egy másik pályázat célja olyan kulturális események támogatása, amelyek fellépői nemzetközileg ismert előadók. A keretösszeg 100 millió forint, a benyújtási határidő december 20.
 
Az utcaképfejlesztési program megvalósítását támogató pályázat olyan szolgáltatások és programok beindítását hivatott elősegíteni, amelyek a város méretei és a jellemző fogyasztási szokások miatt kockázatot hordoznak, de várhatóan az indulást segítő támogatást követően már fenntarthatóan és eredményesen működtethetők. A pályázat benyújtási határideje december 31., a keretösszeg 345 millió forint.
 
A járásközpontok kiemelt támogatását célzó pályázat célja, hogy jövőre minden járásközpont legalább egy, nagy tömeget megmozgató kulturális eseményt szervezzen, amely a helyiek és a turisták számára is élményt nyújt. A keretösszeg 550 millió forint.
 
Idén még várható egy bor- és gasztrokultúra, valamint egy sport tematikájú felhívás – áll a közleményben.
 
Forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Jól vizsgáztak a bakonyi viaduktok

2024. október 14. 19:11
Gyulafirátót határában két egyforma völgyhíd magasodik.
 
Sikeres próbaterhelésen vannak túl a Bakony völgyhídjai – írta a MÁV.

Bakonygyirót: egy elrejtett gyöngyszem a Bakony szívében

2024. március 21. 17:05
Amikor az ember felfedezésre vágyik, gyakran a távoli, egzotikus helyszínek kerülnek előtérbe. Ám saját országunk határain belül is találhatunk olyan kincseket, amelyek méltatlanul maradnak rejtve.