Eladásra kínálják Bács-Kiskun vármegye egyik legszebb kastélyát
2024. január 09. 16:11
Bács-Kiskun megyében, Kecskeméttől fél órányi autóútra az egyik legrégebbi magyar nemesi család által építtetett, 776 négyzetméteres, 12 szobás kastélyt árulják most 765 millió forintért.
A kunbaracsi Vörös Kastély néven üzemelő műemlék épület eddig exkluzív szállodaként, étteremként és rendezvényhelyszínként fogadta vendégeit.
A kastély a falutól északnyugatra, egy majorban áll. Egy Facebook-bejegyzés szerint központi tornyát egy időben vörös míniumos lemez fedte, innen kapta nevét. A kúria homlokzatán ma is látható a márványba vésett Vörös Kastély felirat. A kastély legrégebbi része, a földszinti boltozatos terem az 1780-as években épülhetett marha- vagy juhistállónak.

A majorság kezdetben a Teleki család, később a Zeyk család tulajdonában volt. Száz évvel később, az 1870-es években alakították a gazdasági épületet kastéllyá emeletráépítéssel és új épületszárnyak kialakításával.

A kastély a falutól északnyugatra, egy majorban áll. Egy Facebook-bejegyzés szerint központi tornyát egy időben vörös míniumos lemez fedte, innen kapta nevét. A kúria homlokzatán ma is látható a márványba vésett Vörös Kastély felirat.

A kastélyt 1984-ben megvette egy vállalkozó, aki panzióvá akarta alakítani. Miután kerete elfogyott, ő is továbbadta a tulajdonjogot. Az épület állapota egyre romlott, a kilencvenes években tető sem fedte. Felújítása az utolsó pillanatban kezdődött el, és 2000 végére fejeződött be. 2010-ben került új tulajdonoshoz, aki ismét felújította.
A 776 négyzetméteres, 12 szobás kastélyt most 765 millió forintért árulják – vette észre a Sokszínű Vidék.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Már 90 éve kotyog
2023. június 29. 13:44
A Bialetti márka az olasz dizájn ikonjává vált. Napjainkban 90 éves az a terméke, amely világszerte sokak életét forradalmasította - a híres Moka kávéfőző, avagy ahogyan nálunk elnevezték, a kotyogó.
Az évszám 1919, amikor Alfonso Bialetti saját műhelyt hozott létre Crusinallóban, ahol alumíniumból készített kisebb termékeket. 1933-ban tervezett egy olyan készüléket, amely ma is megtalálható a világ számos lakójának otthonában. Ezzel Bialetti megváltoztatta a kávéfőzés módját, de nem csak azt.
Már 300 ezernél is több vármegye- és országbérletet vásároltak
2023. május 15. 12:58
Meghaladta a 300 ezret az eladatott vármegye- és országbérletek száma. Az eladások 16 százaléka a MÁV appon keresztül zajlott. Az offline jegyváltást figyelembe véve Pest vármegyében Vácott, míg vidéken Debrecenben, Miskolcon, Székesfehérváron, Pécsett és Győrben vették a legtöbb bérletet.
Az elővételi online árusítás április 24-i elindítása óta csaknem 304 ezer újfajta bérletet vásároltak. Ebből közel 220 ezer az eladott vármegyebérletek száma; a legtöbbet, 53 ezret Pest vármegyére váltották. A képzeletbeli eladási toplistán Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye követi. Az eddigi számok alapján egyébként a mindössze 1890 forintba kerülő kedvezményes országbérlet a legnépszerűbb, eddig mintegy 68 ezer darab kelt el– közölte a MÁV-START.

