Élelmiszeripari Körkép 2016 műhelymunka

2016. október 03. 08:29
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Élelmiszeripari Körkép 2016” címmel 6 alkalmas rendezvénysorozatot indított. A szeptember 20-án Budapesten megrendezett nyitóeseményen az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) szakértői adtak elő három, az élelmiszeripari szereplőket napjainkban foglalkoztató témában, továbbá sor került mindhárom előadáshoz kapcsolódóan kerekasztal-beszélgetésekre is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Élelmiszeripari Körkép 2016” címmel 6 alkalmas rendezvénysorozatot indított. A szeptember 20-án Budapesten megrendezett nyitóeseményen az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) szakértői adtak elő három, az élelmiszeripari szereplőket napjainkban foglalkoztató témában, továbbá sor került mindhárom előadáshoz kapcsolódóan kerekasztalbeszélgetésekre is.

Az első előadás és kerekasztalbeszélgetés az AKI Élelmiszerlánc Kutatási Osztályán előkészületben lévő, „A magyarországi élelmiszeripar helyzete és jövőképe” című tanulmányával foglalkozott. Dr. Kürthy Gyöngyi előadására reagálva, Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke – és egyben a tanulmány opponense – felhívta a figyelmet arra, hogy a kis- és a közepes cégek csak akkor lehetnek sikeresek, ha olyan magas hozzáadott értékű termékeket állítanak elő, amelyek meghaladják az ágazati átlagot. Szerinte az ágazat helyzete az elmúlt 2-3 évben pozitív irányba mozdult, ezt segítették a támogatáspolitikában történt változások is.

Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy az ágazat fejlesztéséhez vissza nem térítendő támogatások állnak rendelkezésre a Vidékfejlesztési Programban, a szaktárca ösztönzi az innovációs folyamatot, és a minisztérium gyakran közvetít a termékpálya szereplői között, hogy létrejöjjön az érdek- és értékközösség.

A további előadások és beszélgetések során Dr. Pesti Csaba és Bábáné Demeter Edit, az Információs Igazgatóság munkatársai mutatták be az élelmiszeripari adatgyűjtések tapasztalatait és továbbfejlesztési lehetőségeit, valamint Juhász Anikó, az AKI főigazgatója ismertette az Európai Unió által kínált válságkezelési megoldásokat.


Forrás: AKI

Kapcsolódó cikkek

Túl optimisták voltunk: még elkeserítőbb a valóság az átlagbérről

2018. október 30. 07:50
Néhány héttel ezelőtt tettünk kísérletet arra, hogy megbecsüljük, mennyi is a medián átlagkereset ma Magyarországon. Már akkor is megdöbbentünk a kapott eredményen, egy friss adat azonban még elkeserítőbb képet fest a valóságról – írja az mfor.hu.

2016-ban is folytatódik a FŰTS OKOSAN! társadalmi célú kampány

2016. október 21. 08:56
Fűts okosan! komplex felvilágosító és tájékoztató kampány célkitűzése, hogy felhívja a lakosság figyelmét a fűtési szezon kezdetén egyes szilárd tüzelőanyagok használatának veszélyeire, a lakossági hulladékégetés tilalmára és káros hatásaira, valamint elérhetővé tegyen minden olyan információt, amely a helyes fűtési technikát ismerteti – mondta V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a Herman Ottó Intézetben megrendezett kampányindító rendezvényen.