Elhatalmasodott a madárinfluenza, leállhat a libamájtermelés

2016. május 10. 07:50
A nemzetközi piacra is hatással lévő francia libamáj előállítását is fel kellett függeszteni madárinfluenza miatt.

Franciaországot a szőlőskertekben jelentkező krízis után a madárinfluenza is megtalálta. Az ország 18 különböző régióin dolgozó tenyésztők nem küldhetik vágóhídra kacsáikat és libáikat a megbetegedés miatt legalább augusztusig – jelentette be a Francia mezőgazdasági minisztérium.

baromfi

Próbálják megakadályozni a H5N1 járvány további terjedését Franciaországban – fotó: Shutterstock

A madárinfluenza szinte az egész világot érinti, ugyanis Franciaország állítja elő a világ libamájának háromnegyedét – írja a decanter.com. Az érintett délnyugati régió egy hatalmas előállító zóna, és a járvány miatt várhatóan jelentősen drágulni fognak az árak.

A sors fintoraként, a járványnak sikerült elérnie azt, amit a Peta aktivistái évek óta próbálnak. Régről ellenzik már a termék előállításának körülményeit – az állatok megtömését – a kegyetlen bánásmódra hivatkozva. Több országban is politikai ügy lett ebből a helyzetből, az Egyesült Államokban például 2012-ben Kalifornia betiltotta ezt a fajta eljárást, azonban 2015-ben hatályon kívül helyezték a tiltást, és azóta is bizonytalan a helyzet végkimenetele.

Forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

600 ezres fizetésért is csak nehezen találnak eladót a pesti üzletekbe

2019. július 15. 08:54
Már az életkor sem számít

"Eladtam egy kólát, négy szívószállal" – még nincs, aki költsön a Balatonon

2020. június 23. 07:31
A szokásosnál kevesebb turistával indult a balatoni szezon idén, a koronavírus mellett az időjárás sem kedvezett az első szünidei hétvégére váró vendéglátósoknak. A jelek szerint a közönség is kicserélődött, a fizetőképes vendégek még nem jelentek meg a tónál.