Elindult a #vadateszem kampány

2024. november 25. 17:11
Új lendületet jelent a vadhús népszerűsítésében a #vadateszem kampány elindítása, amely az egészséges és változatos táplálkozásra is ráirányítja a figyelmet – mondta dr. Felkai Beáta Olga élelmiszerláncért felelős helyettes államtitkár pénteken, Budapesten, a kezdeményezés beharangozó sajtótájékoztatóján.
Elindult a #vadateszem kampány
A helyettes államtitkár a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy a vadhús kiemelkedő táplálkozási értékekkel rendelkezik. Többek között magas fehérjetartalom, jelentős B- és E-vitamin, valamint ásványi anyag-tartalom jellemzik. „Az alapanyag tökéletesen illeszkedik az egészségtudatos életmódba is” – tette hozzá a helyettes államtitkár.
 
Dr. Felkai Beáta Olga kiemelte, hogy a rövid ellátási láncok erősítésével és a helyi termékek fogyasztásával a környezetvédelmi célokat is támogathatjuk, illetve további lendületet adhatunk a vadhúsipar fejlődésének is. Nagy előrelépés, hogy egyre több feldolgozó és étterem dolgozik innovatív technológiákkal, és igyekszik elérhetővé tenni a vadhúst a hazai fogyasztók számára. Kifejtette, a karácsonyi időszak különösen jó alkalom arra, hogy a vadhús az ünnepi asztalok részévé váljon. „Az olyan hagyományos fogások, mint a vaddisznó- vagy őzpörkölt, könnyen elkészíthetők, és új színt vihetnek az ünnepi menükbe – fűzte hozzá.
Fotó: Pelsőczy Csaba
 
Hangsúlyozta, fontos, hogy a magyar vad nemzeti kincsünk maradjon, ezért különös figyelmet kell fordítani a fiatalabb generációk oktatására, valamint az otthoni főzés népszerűsítésére, hiszen a megfelelő elkészítési technikák ismerete jelentős szerepet játszik a vadhús iránti érdeklődés növelésében. Megjegyezte, hogy hazánkban az egy főre jutó éves vadhúsfogyasztás mindössze ötöde az európai átlagnak, ezért a #vadateszem kampány célja, hogy a magyar vad nemcsak exporttermék, hanem a hazai gasztronómia kiemelt alapanyaga is legyen. A kampányhoz eddig 78 vendéglátóhely csatlakozott, kínálatuk már elérhető a www.vadateszem.hu oldalon.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Úton-útfélen minőségi élelmiszer

2023. szeptember 14. 16:49
A Coop Rally lehetőséget nyújt a magyar élelmiszeriparnak arra, hogy bemutassa a saját egyéni működését, teljesítményét, és lehetőséget biztosítson a gyártóknak arra, hogy egymással eszmét cseréljenek lazább körülmények között– jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Coop Rally indítóján,a Törley Pezsgőpincészetben.

Az élelmiszer-ellátás területén is megvédjük hazánk szuverenitását

2023. november 21. 16:53
Megvédjük szuverenitásunkat Brüsszellel szemben, hazánk ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is maga dönthesse el, hogy milyen technológiával előállított növényeket termeszt a saját területén - mondta Nagy István agrárminiszter Brüsszelben.