Elindult a vármegye- és országbérlet saját weboldala
2023. április 18. 12:23
Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását, a megfelelő bérlettípus kiválasztását – közölte a cégcsoport.
Kiemelték, hogy több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között.A tájékoztatás szerint a mobileszközökre letölthető MÁVappban április utolsó hetétől indul el az új, kedvező árú bérletkonstrukció értékesítése.A vármegye- és országbérlet bemutatására létrehozott külön honlap tizenkilenc vármegye térképén ábrázolja az elérhető helyközi távolsági buszokat és a vasúthálózatot. Ugyancsak térképen kereshetők ki az értékesítőhelyek, amelyek között külön jegypénztárakra és automatákra is lehet keresni.
A portál egyik hangsúlyos eleme, hogy a gyakran igénybe vett útvonal jelenlegi bérletárait összehasonlítja az új vármegyebérlet 9450 forintos árával, így szemléltetve, hogy az új típusú bérlettel mennyit takaríthatnak meg az utasok havonta.Emellett a rendszeresen hosszabb távú, több vármegyét érintő utazásokat tervezők arra is választ kaphatnak, hogy a 18 900 forintba kerülő országbérlet mennyi spórolást jelenthet a korábbi díjtermékekkel szemben.
A honlap a viszonylati összehasonlításokat nemcsak a teljesárú bérletekre kiszámítva mutatja meg, hanem a nappali vagy esti tagozatos tanulók, illetve a jogszabály szerinti jogosultak számára 90 százalékos kedvezménnyel váltható bérletek áraival is összeméri a lehetőségeket. A 90 százalékos kedvezményre jogosultak a vármegyebérletet 945, az országbérletet pedig 1890 forintért vásárolhatják meg. Az oldalon az eddig felmerült leggyakoribb kérdéseket (GYIK) és azokra adott válaszokat is megtalálhatják az érdeklődők.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Idén is lesz vonatos zarándoklat a csíksomlyói búcsúba
2023. február 24. 16:24
Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-Start közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba - közölték a szervezők.
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, a zarándoklat egyházi fővédnöke elmondta: minden zarándok azzal a vággyal indul el, hogy találkozzon a szenttel, és amikor hazaér, szeretne a szeretteinek továbbadni valamit a találkozás élményéből.
Új nagysebességű vasútvonal köthet össze négy európai fővárost
2023. augusztus 24. 17:55
Az olasz állami vasúttársaság növelni kívánja a rövid távú repülőjáratok versenyképes alternatíváját, így új nagysebességű vasútvonal jöhet létre Brüsszel, Amszterdam, Párizs és Berlin között.
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb európai vasúti változásaként fokozódik a versenyt a magán- és állami vasúttársaságok között a határokon túl, ezzel alternatívát biztosítva a repülésre – írja a Timeout.

