Elkerülhetetlen a változás: ezen múlhat a magyar agrárium sikeressége

2019. szeptember 03. 09:25
A magyar agrárium a jövőben csak akkor lehet sikeres, ha minél több fiatal érzi úgy, hogy megtalálhatja benne a hivatását, a nemzedékváltás ezért elkerülhetetlen - hangoztatta az agrárminiszter hétfőn az országos szakiskolai tanévnyitó ünnepségen, melynek idén a Vas megyei vépi mezőgazdasági szakgimnázium, szakiskola és kollégium adott otthont.

Nagy István elmondta, hogy az agrártárca jelenleg a második legnagyobb intézményfenntartó, 47 agrár-szakképző intézményt tartanak fenn az ország 62 pontján, ahol százféle szakképesítés megszerzése közül választhatnak a jelentkezők, és ahol idén több mint 7300 első éves tanuló kezdi meg középiskolai tanulmányait, 284-gyel többen, mint a megelőző évben. Hozzáfűzte: a sokszínű képzési rendszert - az ágazati sajátosságokat figyelembe véve - úgy építették fel, hogy a "termőföldtől az asztalig" elv megvalósításával képes legyen megfelelni az élelmiszergazdaság igényeinek.

Nagy István beszédében rámutatott: a jövő agrárszakembereinek ma már iskolai végzettségük birtokában azzal is szembe kell nézniük, hogy a munkakörök átalakultak, a robotizáció, az automatizáció hatására nő az igény a rendszerek tervezésével, építésével, üzemeltetésével foglalkozó informatikai robotikai képzettségű szakemberek iránt. Nem kevesebb emberre van szükség az agráriumban, hanem más feladatkörben, a magasabb hozzáadott értékű munkakörökben számítanak a fiatalokra. Szavai szerint éppen ezért alkották meg azt a Digitális Agrár Stratégiát, amelyben hangsúlyossá vált az agrár-szakképzés a felsőoktatás, valamint a felnőttoktatás területén is a legkorszerűbb digitális ismeretek átadása, a digitális kompetenciák megerősítése.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

A precíziós technológia teheti vonzóvá az agráriumot a fiatalok számára

2019. március 04. 08:47
Az új technológiák alkalmazása nem csak a mezőgazdaság hatékonyabb, eredményesebb, jövedelmezőbb működésének feltétele. A digitalizáció, a precíziós gazdálkodás vívmányainak megismertetése és széles körű alkalmazása teheti vonzóvá a fiatalok számára a mezőgazdaságot, ahol a generációváltás létkérdés – fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Békés Megyei Gazdakörök Szövetsége közgyűlésén.

Rendkívüli öntözési célú vízhasználat a mezőgazdasági termelőknek

2019. május 03. 09:19
A mezőgazdaságot egyre gyakrabban és huzamos ideig sújtó aszály miatt a kormány vízjogi engedély nélkül, bejelentés alapján, korlátozott ideig (legfeljebb egy hónapig) rendkívüli vízhasználatot biztosít a termelők számára tartósan vízhiányos időszakban.