Emelkedett a munkabalesetek száma

2018. augusztus 22. 08:33
Ugyanakkor kevesebb lett a tragikus végkimenetelű eset

Emelkedett a munkabalesetek száma  az első fél évben, három napnál hosszabb időre 10 351-en váltak baleset miatt munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábbi 9969 esettel, ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, az egy évvel korábbi 45-ről 35 csökkent - olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.

Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-júliusi időszakban itt 2220 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 1891, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében 1348 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 5 halálos kimenetelű volt. A kereskedelemben foglalkoztatottaknál pedig 1126 munkabalesetet jelentettek a foglalkoztatók. 

Az építőiparban és a mezőgazdaságban 355, illetve 264 munkabaleset történt az év első hat hónapjában, ezek közül azonban 10, illetve 5 halálos kimenetelű volt. 

A legtöbb, 1928 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik 870 balesettel, míg Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 664, illetve 661 esetet regisztráltak. A legkevesebb baleset Tolna és Nógrád megyében fordult elő, 146, illetve 189.

A balesetek közül több mint 3400 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál történt. 

A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 10 351 munkabalesetből 2546 ehhez a korosztályhoz köthető. Az 55-64-es korú dolgozók között 1679 munkabaleset történt, a korcsoportokat tekintve azonban itt volt a legtöbb, 11 halásos kimenetelű munkabaleset. 

A felügyeleti szervek az év első hat hónapjában több mint 27 millió forint munkavédelmi, 445 ezer forint közigazgatási és 130 ezer forint eljárási bírságot szabtak ki - olvasható a jelentésben.

magyarhirlap.hu

Kapcsolódó cikkek

Örülhetnek az erdészek: most nekik fizetnek milliárdokat Lázárék

2016. március 18. 07:53
A magán, vagy önkormányzati tulajdonú erdők tisztításához, ápolásához is igényelhető támogatás a Miniszterelnökség által mintegy 2,7 milliárd forintos kerettel meghirdetett vidékfejlesztési pályázaton. A foglalkoztatás bővítés előnyt jelent az elbírálásnál.

A NÉBIH szakemberei is segítették a Kárpáti erdeink állapotfelmérését

2017. április 05. 08:23
Március 13-án zárult az a mintegy öt éves, svájci hozzájárulással támogatott kutatási projekt, amelynek fő célja a hazánk északi hegyvidékén található erdők természetvédelmi szempontú állapotfelmérése volt. A program megvalósulását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei is segítették.