Ennyien dolgoznak Magyarországon minimálbérért

2019. január 08. 07:56
A hazai vállalati szektorban a munkavállalók több mint 42 százaléka a minimálbért vagy a garantált bérminimumot kapja – derül ki a Portfolio birtokába jutott pénzügyminisztériumi elemzésből.

Összesen 879 ezer munkavállaló bérét kellett növelni tavaly a vállalati szférában a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt – írja a Portfolio. A portál a Pénzügyminisztérium (PM) becslése alapján azt írja: 443 ezer dolgozót érintett a minimálbér és 436 ezret a bérminimum növelése.

A lap megjegyzi, hogy a PM csak a vállalati szférát vizsgálta – a szakértők szerint az állami szektorban további 230-250 ezer ember lehet, akit érint az emelés. Az elemzés nem terjed ki továbbá a több mint 1 millió önálló vállalkozóra, valamint a 150 ezer fő körüli közfoglalkoztatottra sem.

Fotó: Shutterstock

A mezőgazdaságban foglalkoztatottak közel felét, egész pontosan 48 százalékát érinti a béremelés. A vendéglátásban közel kétharmados azok aránya, akik minimálbért vagy bérminimumot keresnek, az építőipari vállalatoknál pedig a munkavállalók 51 százaléka kapja a legkisebb bért – írja a lap, hozzátéve: az elemzés azzal nem tud mit kezdeni, hogy az adatok milyen mértékben mutatják a feketefoglalkoztatás mértékét, és mennyire a valóban alacsony béreket. Azt ugyanakkor megemlítik, hogy olyan szakmákban jelenleg is sok a minimálbérre bejelentett ember, ahol hagyományosan gyakori a fekete munka.

 

vg.hu

Kapcsolódó cikkek

PwC Global: A munkavállalók továbbképeznék magukat

2021. május 14. 08:54
2021 áprilisában a PwC Global Remények és félelmek címmel 19 országra kiterjedő, 32 500 munkavállalót megszólító kutatást végzett, hogy megtudja, hogyan alkalmazkodtak a munkavállalók a válsághoz és mit gondolnak a jövőbeli munkavégzés elehetőségeiről.

Hazautazás költségtérítése: mikor kell fizetni, mikor nem?

2019. augusztus 22. 08:05
Munkavállaló az önéletrajzában budapesti címet tüntetett fel, s az állásinterjú során is elmondta, hogy Budapesten él. A személyes dokumentumai bemutatásakor derült ki, hogy vidéki az állandó lakcíme, a tartózkodási helye budapesti. Nem a mi állásajánlatunk miatt költözött Budapestre, igazolhatóan az előző munkahelyei is Budapesten voltak. Kötelező a munkáltatónak a hazautazás költségét megtéríteni? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.