Erdészeti és vadgazdálkodási kérdésekről tárgyalt a magyar és a szlovén agrárminiszter
2023. február 06. 13:43
Magyarország és Szlovénia kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás területén, továbbá a két ország egyaránt fontosnak tartja az állategészségügyi megelőző lépések összehangolását - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, febr.4.-én a Vas megyei Felsőszölnökön, ahol megbeszélést folytatott Irena Sinko szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel.
A két tárcavezető a Rábavidéken (Felsőszölnök) járva találkozott a magyarországi szlovén kisebbség helyi vezetőivel és közösen megtekintettek egy a Rábavidéken működő mintagazdaságot is.
Nagy István a találkozót követő sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország minden eddiginél nagyobb erdősítési program végrehajtásának időszakát éli, 2030-ig 23 százalékról 27 százalékra kívánják növelni az ország fával borított területeinek arányát, ehhez pedig a szlovén erdészeti szakemberek segítségét és tapasztalatait is igénybe szeretnék venni.
Az agrárminiszter közölte, hogy a magyar kormány az állami erdőgazdaságokat nonprofit jellegűvé alakítaná át.
Hozzátette: a jövőben sokkal hangsúlyosabb szerepet kívánnak adni a fenntarthatóságnak, a természeti értékek megóvásának, és csökkenteni szeretnék az állami erdészetetek gazdasági jellegét.
A miniszer a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy Magyarországon és Szlovéniában is egyre több a vaddisznók okozta vadkár, ezért növelni szeretnék gyérítésüket.
Hozzátette: az afrikai sertéspestis - amelyet Magyarországon csak a vaddisznókban mutattak ki - szerencsére sem a Dunántúlra, sem Szlovéniába nem jutott el. Szavai szerint továbbra is fontos, hogy a két ország hatékonyan összehangolja egymással állategészségügyi intézkedéseit.
Irena Sinko a sajtótájékoztatón hangsúlyozta:
a határ mindkét oldalán meg kell őrizni a mezőgazdasági területek erre a vidékre jellemző "mozaikos szerkezetét" és fokozottan kell támogatni azokat, akik hagyományos mezőgazdálkodást folytatnak.
A szlovén miniszter kijelentette: szeretnének Szlovéniában is egy a felsőszölnökihez hasonló mintagazdaságot létrehozni. Hozzáfűzte, hogy a hagyományos mezőgazdálkodás, a táj megóvása olyan kulturális érték, ami mindkét országban segíti a nemzetiségek megmaradását.
forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Ez hihetetlen! Robotok fogják helyettesíteni a méheket?
2023. február 22. 09:40
A lágy testű robotok képesek járni, ugrani, repülni és lebegni.
Finnországban, a Tamperei Egyetem kutatói a méhek beporzó tevékenységének utánzására képes parányi robotokat fejlesztettek ki, amelyek a világ méhállományának aggasztó csökkenésére és fenyegető kihalására való tekintettel rendkívül nagy jelentőséggel bírnak – olvashatjuk a studyfinds.org hírportálon.
Új járványvédelmi intézkedések a madárinfluenza miatt
2023. április 17. 10:09
A baromfik betelepítésére és mozgatására vonatkozó ideiglenes szabályokat vezettek be.
A magas patogenitású madárinfluenza jelenléte miatt 2023. március 24-től kezdődően visszavonásig az országos főállatorvos új járványvédelmi intézkedéseket rendelt el – írja a Nébih
Milyen esetekben engedélyezhető az újratelepítés?
Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyék korlátozás alatt nem álló területein az újratelepítés, vagyis a madárinfluenza-fertőzés miatt felszámolt állomány helyére telepítés engedélyezhető:

