Erre kéri a Szállodaszövetség a kormányt

2022. május 27. 09:59
Az érdekvédelmi szervezet szerint a SZÉP kártya további kiskereskedelmi felhasználása a vidéki, sok esetben családi tulajdonban lévő turisztikai vállalkozások megélhetését sodorhatja veszélybe.
Erre kéri a Szállodaszövetség a kormányt

 A 2008-as gazdasági világválság a hazai turizmust jelentősen – bár a koronavírusnál sokkal kisebb mértékben – vetette vissza. A Nemzetgazdasági Minisztérium az ágazat támogatására átalakította a cafeteria-rendszert, s 2012-től a SZÉP kártya lett ennek a zászlóshajója - olvasható a közleményben, amelyet az MSZÉSZ eljuttatott lapunkhoz.

A juttatás célja, a vidéki, sok esetben családi tulajdonban lévő szálláshelyek forgalmának növelése mellett, hogy a magyar állampolgároknak jobb életminőséget biztosítson, hozzájáruljon az egészségmegőrzéshez, rekreációhoz.

 

Fotó: Depositphotos
Fotó: Depositphotos



A cafeteria-rendszer ezen elemének a kiskereskedelemben való használata hátráltathatja a koronavírus miatt két évig padlón lévő hazai turizmus talpraállását.

Sajnos a tavalyitól és a 2019. évitől is elmaradhat még idén a vendégéjszakák száma, s emellett az infláció mértéke, az emelkedő alapanyag-, és bérköltségek és leginkább a három-négyszeres energiaárak is késleltethetik a válságból való kilábalást. Ezzel részletesen a Turizmus Online hasábjain ITT foglalkoztunk.

A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy a nyári hónapokban – amikor a vidéki szállodák az egész éves forgalmuk legalább 50%-át könyvelik el –, a belföldi szállásdíjbevétel több mint 30%-át biztosítja a SZÉP-kártya forgalom, melynek jelentős csökkenése negatívan érintené a hazai kkv-k gazdálkodását.

A SZÉP kártya további kiskereskedelmi felhasználása a vidéki, sok esetben családi tulajdonban lévő turisztikai vállalkozások megélhetését sodorhatja veszélybe. Erről a Turizmus Online hasábjain ITT írtunk.

Az MSZÉSZ a szakma nevében kéri, hogy 2022. július 1-től kizárólag az eredeti célok szerint legyen lehetőség a SZÉP kártya felhasználására.

www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó cikkek

49. Természetbarát Találkozó - Hortobágy

2019. május 29. 11:36
A MÉDOSZ 2019. május 24-26. -án tartotta a 49. Természetbarát Találkozóját Hortobágyon.
A találkozó célja a 48 éve tartó hagyomány folytatása, szakszervezeti tagjaink és családtagjaik körében a barátság elmélyítése, hazánk szépségeinek, nevezetességeinek megismerése, a természet megszerettetése, a turizmus bázisainak további szélesítése.

Mini vízerőmű és elektromos traktor az energiamegtakarításért

2022. július 27. 08:37
Csatár Tamás közgazdásszal néhány hónappal ezelőtt találkoztunk, amikor az energiaválság kapcsán bemutatta mini vízerőművét. Akkor csak megemlítette, hogy készül egy elektromos mini fűnyíró traktorral is. Ez az ötlete nagy sikert aratott, mindjárt lett is érdeklődő.