Ez az ötlet nálad is kiveri a biztosítékot?

2024. augusztus 08. 15:09
Meglepő ötlettel álltak elő német környezetvédő csoportok.
 
Egyes német környezetvédő csoportok a házi méheknek teljes kitiltását javasolják a természetvédelmi területek 3 kilométeres körzetéből.
 
Arra hivatkoznak, hogy a mézelő méhek felelősek egyes hasznos rovarfajok állománycsökkenéséért.
Ez az ötlet nálad is kiveri a biztosítékot?
Európában gyorsabban nőtt a beporzandó területek nagysága, mint a beporzó rovarok populációja – Fotó: Shutterstock
 
Ezzel szemben a méhészek úgy vélik, a tilalom óriási hiba lenne, mivel a házi méhek más rovaroktól egyáltalán nem hódítanak el területeket, sőt tevékenységük a vadméhekkel együtt kiegészíti egymást. Sőt, a házi méhek számára elérhető területek korlátozása ellentétes a gazdálkodás és az emberek érdekeivel.
 
Ezt az álláspontot képviseli többek között August-Wilhelm Schinkel, a mintegy 140.000 tagot számláló német méhészek egyesületének elnökségi tagja is. Felhívja a figyelmet arra is, a természetvédelmi területek nem egységes tömböket képeznek, sőt azok határai nagyon kacskaringós vonalakat írnak le, ezért a 3 km-es tilalmi zóna kijelölése és az ennél jóval nagyobb távolságokat bejáró mézelő méhek mozgásának ellenőrzése a gyakorlatban teljességgel lehetetlen. A vadméhek pedig egyáltalán nem törődnek az emberek által kijelölt zónákkal.
 
Egy dolog viszont egészen biztos, nevezetesen az, hogy az egyes körzetekben a csökkenő állományú beporzók (házi méhek és egyéb rovarok) tevékenységére az egész gazdaságnak égető és egyre nagyobb szüksége van. Méhészeti szakértők ugyanis 41 európai ország adatai alapján megállapították, hogy a beporzás igénye földrészünkön 2005 és 2010 között közel ötször gyorsabban nőtt beporzó rovarok populációjához képest.
 
Forrás: topagrar.com

Kapcsolódó cikkek

Közösen dolgozik a somogyi térség fejlődéséért a MATE és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal

2023. április 14. 11:43
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal. A dokumentum ünnepélyes aláírásán elhangzott: az erőforrások összevonásával sikerül kiaknázni a térségben rejlő lehetőségeket, elsősorban az agrár- és vidékfejlesztés, valamint az élelmiszergazdaság területén.

Az árpa már a magtárakban van

2024. július 11. 16:42
Idén a száraz és meleg időjárás miatt az őszi vetésű szántóföldi növények betakarítása a szokásosnál mintegy két héttel korábban megkezdődött, és folyamatosan zajlik a hőségben is: az árpáé már be is fejeződött, a többi kultúra aratása is ütemesen halad, és lassan a végéhez közelít. Köszönet illeti a gazdákat szorgalmukért és kitartásukért.