Ez lett 2018-ban a Balaton strandétele

2018. augusztus 14. 08:27
Goffrisütőben készülő tócsni, a neve Gofcsi.

A Balatoni Kör ebben az évben is meghirdette az Év strandétele versenyt, melynek előválogatását a We Love Balaton portál végezte, a végső döntést pedig három fős szakmai zsűri hozta meg.

A szervezők tapasztalatai szerint sorra nyílnak az újabb strandbisztrók a Balatonnál, a korábbiak is újítanak, fejlődnek, ezért a verseny évről évre szorosabb. Gasztrotrendként a minőségi, kreatív szendvicseket lehet kiemelni és a globális gyorsétel ikonok helyett a hazai strandkonyha klasszikusait igyekeznek inkább újragondolni

– írták közleményükben.

Az Év strandétele 2018 verseny fő törekvése a tájidegen elemek helyett a balatoni alapanyagok népszerűsítése a büfékben, ami nemcsak egészségesebb és gasztronómiailag magasabb minőséget jelent, hanem gazdaságilag is sokkal kedvezőbb a régiónak, hiszen a helyi termelőket részesíti előnyben.

Íme 2018 balatoni strandétele

Az erős mezőnyben az Év Strandétele díjat idén a Gofcsi fantázianevű goffrisütőben kisütött tócsni nyerte. Megálmodója, Szikra Gabi szerint a dödöllére is emlékeztet a tészta alap, ami az egyik legfontosabb hagyományos zalai-somogyi étel. A győztes szendvics két szelet újfajta krumplis gofri, rá tejfölhab, szárított paradicsom, ementáli és ráolvadó kecskesajt, pirított vöröshagyma és lilahagyma kerül. Kacsapörc feltéttel is lehet kérni.

sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Így alakul át az OKJ a következő tanévtől

2019. november 08. 09:40
A 2020/2021-es tanévtől átalakul a magyar szakképzési rendszer. Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) található alapszakmák száma jelentősen csökken, és tanfolyami formában nem, csak iskolarendszerben lehet majd őket tanulni. A szakgimnáziumok és szakközépiskolák új néven működnek tovább.

Komoly megszorítások az Audinál, a munkásokon csattanhat az ostor

2019. február 20. 09:18
Átállítanák a termelést az Audi központi üzemében, három műszak helyett csak két műszakban gyártanának autókat Ingolstadtban, tudta meg a Handelsblatt. Az Audi győri üzeme gyakorlatilag szimbiózisban él az ingolstadti gyárral, így a németországi lépés akár a magyar üzemet is érintheti – írja a Portfolio.