A különleges évfordulóról a Le Monde Diplomatique emlékezik meg. Az egykori Szovjetunióban bevezetett 8 órás munkanapért évtizedekig folyt a küzdelem Európában. A XIX. században a munkaidő minimum napi 10 órát jelentett, de ez elérhette a napi 12, sőt a 14 órát is - indez heti hét napon át. Ezét nem véletlen, hogy a korlátozás régi vágya volt a munkásoknak.(A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás jelszót Robert Owen hirdette meg még 1817-ben.)

A munkaidőt korlátozó első szabályokat a gyárakban dolgoztatott gyerekmunkára vezették be. Angliában a Factory Act 1833-ben tiltotta meg a 9 évnél fiatalabb gyerekek foglalkoztatását a textiliparban, és a napi munkaidőt az életkor szerint korlátozta: a 9-14 éves gyerekek napi 10 órát, a 14-18 évesek napi 12 órát dolgozhattak legálisan. Ez a törvényt a többi iparágra csak 1853-ban terjesztették ki. Angliában a nők és a gyerekek 1847-ben harcolták ki a napi 10 órás foglalkoztatást, míg Franciaországban a 10 órás munkanap az 1848-as forradalom vívmánya volt. Ezt a forradalom leverése után alig néhány hónappal el is töröltek, és újra rákényszerítették a francia munkásokra a napi 12 órát.

A napi 8 órás munkaidő az 1864-ben, Londonban megalakított I. Internacionálé történelmi követelése volt, amelyet 1866-tól tűztek a programjukba. Az Egyesült Államokban az amerikai szakszervezetek 1884-es kongresszusa döntött úgy, hogy két év alatt kényszeríti a gyártulajdonosokat, hogy nyolc órára korlátozzák a napi munkaidőt. Akkor határozták el, hogy május 1-én indítják a kampányt, mivel sok amerikai vállalat akkor kezdi meg a könyvelési újévet, ami azt is jelenti, hogy sok munkaszerződés május elsejével lép érvénybe. 1886-ban nagyon sikeres általános sztrájkot szerveztek az anarchisták kezdeményezésével. Az országban úgy 340 ezren sztrájkoltak aznap.

1889-ben Párizsban összeült a II. Szocialista Internacionálé a francia forradalom századik évfordulója és a párizsi világkiállítás alkalmából. Jules Guesde és Munkáspártja, illetve Raymond Lavigne javaslatára 1889. július 20-án a II. Internacionálé döntött arról, hogy minden május elsején tüntetést tartanak a nyolc órás munkanap bevezetéséért (ami heti 48 órás munkaidőt jelentett, hiszen akkoriban kizárólag a vasárnap nem volt munkanap). Az akkor már több mint száz éves munkáskövetelést végül a szovjet forradalom valósította meg, amikor hivatalosan törvénybe foglalja a napi nyolcórás munkaidőt. A kapitalista országok innét vették át.

napi.hu