EZER SZÁLLAL KÖTŐDIK EGYMÁSHOZ A NÉMET ÉS A MAGYAR AGRÁRGAZDASÁG
2023. február 14. 12:23
Németország hagyományosan a legfontosabb gazdasági partner Magyarországnak az agrárterületen is - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki bemutatkozó látogatáson fogadta hivatalában Julia Gross német nagykövet asszonyt.
A tárcavezető kiemelte, nagyon fontos és komoly gazdasági együttműködés jött létre hazánk és Németország között, amit szeretnénk tovább fejleszteni. A miniszter arra emlékeztetett, hogy 2022-ben rekordforgalmat ért el mind az agrárexport, mind a Németországból származó termékek behozatala. Hazánk számára kiemelten fontos, hogy Németország milyen irányba tart.
Hangsúlyozta, a Közös Agrárpolitika vonatkozásában egy új fejezet kezdődik és olyan fejlesztési irányaink és terveink vannak, amelyek Berlin számára is fontosak. Hazánk történelmi döntést hozott azzal, hogy 80%-ra emeli a nemzeti társfinanszírozást a KAP vonatkozásában. Élelmiszeripari üzemeket, húsipari feldolgozókat, raktárakat, szárítókat, hűtőházakat, szeretnénk építeni. Ezért kiemelten fontos, hogy az együttműködés kiváló legyen, mert ennek mentén gazdasági partnerségek is kialakulhatnak a két ország között. A technológiai fejlesztések terén és a precíziós eszközök vonatkozásában szeretnénk Németországra támaszkodni – tette hozzá Nagy István.
Kifejtette, a fenntartható mezőgazdaság számunkra is létkérdés, de a gazdálkodók érdekeit is szem előtt kell tartanunk. Magyarország egyetért azzal az európai uniós kezdeményezéssel, hogy csökkentsük a növényvédőszer használatot, annak mértékét azonban meg kell vizsgálni. Hazánk az uniós csatlakozásakor már mérsékelte a kibocsátást és most is van olyan tagállam, amelynél harmad annyit használunk. Az egységes 50%-al történő csökkentés így versenyhátrányba hozná a magyar gazdálkodókat. Elkötelezettek vagyunk a természet megóvása mellett, ugyanakkor a termelők versenyképességét is szeretnénk megvédeni - emelte ki Nagy István. A miniszter elmondta, párbeszédet kell folytatni arról is, hogy minden Európába érkező élelmiszerre ugyan azok a követelmények vonatkozzanak, mint amit az unió a közösség tagjainak előír.
Nagy István kitért az európai sertéspiac helyzetére is, és örömtelinek nevezte, hogy a német vezetés kiemelt figyelmet fordít erre a területre. Hazánkban 80%-os önellátottság van a sertéshús területén, de ugyanakkor importálunk és exportálunk is alapanyagot.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Megszavazták: Ukrajna még egy évig vámmentesen hozhat mezőgazdasági termékeket az EU-ba
2023. április 28. 12:08
Az Ukrajnával határos tagállamok EP-képviselői közösen léptek fel a tarthatatlan helyzet miatt – tartózkodtak a szavazáson.
A tagországok teljes mértékben kiállnak Ukrajna mellett, és minden szükséges támogatást megadnak ezekben a nehéz időkben Kijev számára, ez ugyanakkor nem jelentheti azt, hogy az európai gazdák fizetik meg a háború árát – jelentették ki az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának (INTA) nyolc képviselője az MTI-hez csütörtökök eljuttatott közleményükben.
Nézzük inkább a jövőt
2023. június 14. 11:07
Május közepén idén is megtartották a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács éves szakmai rendezvényét, amelyen ezúttal a szervezet harmincéves jubileumáról is megemlékeztek. A hazai gyógynövényágazatban látszik néhány biztató jel, de az évtizedekkel korábbi helyének eléréséért még sokat kell tenni.

