Ezután nem akkor lesz aszály, mint eddig

2017. február 15. 10:28
Kiterjesztené az aszály fogalmát egy törvénymódosítással a kormány, így a termelők nagyobb eséllyel lennének jogosultak kártérítésekre a jövőben. A tervezett új definíció szerint a gazdálkodók akkor is kárenyhítő juttatást kaphatnának, ha 30 egymást követő napon a lehullott csapadék mennyisége nem éri el a 25 millimétert, a mért hőmérsékleti maximumok pedig legalább 15 napon meghaladják a 31 C fokot.

Változna az aszály definíciója egy törvénymódosítási javaslat szerint, amelyet a kormány nyújtott be az Országgyűléshez. A jogszabályi korrekció célja, hogy a kártérítési lehetőség kiterjedjen a nyári hőség miatti aszálykárokra is.

Hogyan védekezzünk a szélsőséges időjárás ellen? Milyen fajtákat és technológiákat válasszunk? Erről is szó lesz az Agrárszektor 2017 című kecskeméti Portfolio-konferencián.

Ha felkészülten akar nekivágni a 2017-es agárévnek, ha első kézből, a hazai agrárszektor meghatározó szakembereitől, véleményformálóitól, vállalatvezetőitől és döntéshozóitól szeretne választ kapni a hazai mezőgazdaságot érintő legfontosabb és legaktuálisabb kérdésekre, jöjjön el az Agrárium 2017 Konferenciára, ahol az elsőrangú szakmai program mellett a kiváló kapcsolatépítési lehetőségeké a főszerep.


A hatályos aszálydefiníció szerint a termelők kizárólag a csapadékadatok alapján hivatkozhatnak aszálykárokra, illetve kaphatnak kárenyhítő juttatást. Ma az a természeti esemény minősül aszálynak, amikor az adott növény vegetációs időszakában harminc egymást követő napon a lehullott csapadék összes mennyisége a tíz millimétert nem éri el. 

A jelenleg hatályos definíció nem kezeli azokat a hőségnapokat, amikor több csapadék esik le tíz milliméternél, a gazdák mégis súlyos aszálykárokat szenvednek el, mert a hőmérséklet huzamosabb ideig magas tartományban van – indokolja a törvénymódosítást a Földművelésügyi Minisztérium. Ezért a definíciót úgy változtatnák meg, hogy a termelők akkor is jogosultak lennének aszálykár-enyhítő juttatásra, ha 30 egymást követő napon belül legfeljebb 25 milliméter csapadék hullik és a mért hőmérsékleti maximumok legalább 15 napon meghaladják a 31 C fokot. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) becslései szerint az elmúlt években körülbelül másfélszeresére nőtt volna az aszálykáros települések száma, ha a most javasolt módosítás hatályban lett volna. Az új szabályozás alkalmazásához ugyanakkor szükség van az Európai Bizottság (EB) hozzájárulására és az OMSZ informatikai fejlesztésére is. A kormány a módosítási szándékot 2016 augusztusában bejelentette az EB-nek, és a módosítás gyakorlati alkalmazását a 2017-es kárenyhítési évtől tartja reálisnak, ha a törvénymódosítási javaslatot elfogadja a parlament.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Számos hibát tárt fel a halrudacskák Szupermenta tesztje

2017. október 13. 08:08
30 különböző halrudacskát ellenőrzött legújabb Szupermenta terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A konyhakész termékeket hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálatoknak is alávetették a szakemberek. Laboratóriumban megmérték – többek közt – a halrudak fehérje- és sótartalmát, valamint a nehézfém szennyezők előfordulását. Valamennyi termék megfelelt az élelmiszerbiztonsági kritériumoknak, azonban egyéb hiányosságokat feltárt a vizsgálat. Összesen 15 termékkel kapcsolatban indult hatósági eljárás. A súlyosabb jelölési hibák miatt 12 terméknél élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabására is sor kerül.

Tapasztalatok a GDPR-ról: nehézséget okoznak a régi beidegződések

2018. szeptember 24. 08:48
  Nehézséget okozott a cégeknek a GDPR hatályba lépését követő kezdeti időszakban a korábbi beidegződések és adatvédelmi szempontból nem megfelelő gyakorlatok felszámolása. A technológiai innovációk a cégek által alkalmazott munkavégzési struktúrák, munkakörök és munkaköri feladatok átalakulását fogják eredményezni – hangzott el a Deloitte Legal Erdős és Társai Ügyvédi iroda üzleti reggelijén.