Farkas Sándor: Sikertörténet a mezőhegyesi ménesbirtok újjászervezése

2018. május 25. 06:26
Hamarosan megkezdődhet az ipar park kialakítása, a tehenészeti telep korszerűsítése és több majorsági épület felújítása is - mondta el az államtitkár
 

Sikertörténetnek nevezte a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok elmúlt két és fél év alatt végrehajtott újjászervezését az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Mezőhegyesen, sajtótájékoztatón. 

Farkas Sándor kiemelte, hogy a két-két és fél év alatt végrehajtott újjászervezéssel sikerült letenni a gazdálkodás 21. századi alapjait úgy, hogy közben megőrizték, sőt fejlesztették Mezőhegyes történelmi hagyományait.

Az államtitkár az elmúlt időszakban a ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztosként tevékenykedett. A sajtótájékoztatón elmondta: sikerrel állították helyre az "eredeti állapotot", vagyis állami segítséggel visszavásárolták a zrt. magántulajdonban álló részvényeit, majd a privatizált földterületeket. Ezt követően korszerűsítették a gazdaság gépparkját, így sikerült a gazdálkodás műszaki feltételein is javítaniuk. Rövidesen eredményt hirdetnek a korábban kiírt pályázatokról, így megkezdődhet az ipar park kialakítása, a tehenészeti telep korszerűsítése és több majorsági épület felújítása - tájékoztatott. 

Beszámolt arról, hogy átvették a helyi középiskolát, ezzel megteremtették a szakemberképzés és a gyakorlati oktatás feltételeit. Több egyetemmel is kapcsolatot építettek ki annak érdekében, hogy az állatorvosképzéshez, illetve más, agrár-felsőoktatásban tanuló hallgatók számára gyakorlóhelyet biztosítsanak - tette hozzá.

Elmondása szerint napirenden szerepel az öntözés fejlesztése is. A tervek már készülnek annak érdekében, hogy ne csak a ménesbirtok, hanem az egész térség mezőgazdasága számára  biztosítsák a megfelelő mennyiségű öntözővizet. 

Farkas Sándor kiemelte, hogy a lótenyésztésben is előreléptek: a híres nóniusz lovak mellett immár visszahonosították a gidrán fajtát, így ismét az eredeti, több száz éves fajtákat tenyésztik Mezőhegyesen. A lovas ágazat fejlesztésének elismerése, hogy immár nemzetközi díjugrató, illetve fogathajtó versenyeket is rendeznek Mezőhegyesen - fűzte hozzá. Az államtitkár szólt arról, hogy szeptemberben ismét kétnapos kiállítást és vásárt szervez a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

Pap István Tibor vezérigazgató a 2017-es év gazdálkodásról  elmondta, hogy a teljes egészében állami tulajdonú, átlagosan 500 embert foglalkoztató gazdaság vagyona 24 milliárd forintra emelkedett, árbevétele elérte a hatmilliárd forintot 900 millió forintos eredmény mellett.

magyarhirlap.hu

Kapcsolódó cikkek

Lesz-e munkavédelmi kamara?

2018. április 03. 06:57
Az Országos Munkavédelmi Bizottság 2018. március 22-én tartotta ez évi első plenáris ülését a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Adatkezelés, hőségriadó és egy létrehozandó kamara kérdése szerepelt a napirendi pontok között. 

Nem éri meg haraggal elválni a dolgozóktól - elbocsátottnak lenni HR-esként

2018. április 16. 15:08
Egy outplacement program akkor éri el célját, ha megvédi a cég hírnevét, azaz a munkáltatói márkát, de elősegítheti a munkajogi perek elkerülését is. Fontos kérdés, hogy élik meg az érintettek? Ők vajon tényleg érzik-e a szervezet támogatását, valós segítséget ad-e nekik a program? A témában egy olyan érintettet kérdeztünk, aki HR-esként élte át a leépítést. Mit tanulhat egy cég a tapasztalataiból? Az outplacementről testközelből, HR-es szemmel.