Farmer-Expo Debrecenben – harmincharmadszor

2024. augusztus 16. 16:30
Krisztusi korba jutott a debreceni Farmer-Expo. Az idén 33. alkalommal rendezik meg ezt a kiállítást és vásárt Debrecenben az Agrártudományi Campuson.
Farmer-Expo Debrecenben – harmincharmadszor
Az augusztus 14-ei sajtótájékoztatón Vaszkó László, a szervező V-Trade Kiállítások Kft. alapítója arra hívta fel a figyelmet, hogy az idén a tudástranszferre fókuszálnak, minden előadást és bemutatót ennek a jegyében szerveznek meg. A Farmer-Expóval együtt rendezik meg a 19. Hortico Zöldség-Gyümölcs-Kertészeti Szakkiállítást is. A két esemény így joggal pályázhat hazánk egyik legfontosabb agrár-seregszemléjének címére.
Egyetemi tudás a Farmer Expón | DEBRECENI EGYETEM
 
Ebben az évben új időpontban, augusztus 29-31. között tartják meg a Farmer-Expót. Eddig mindig úgy szervezték, hogy augusztus 20-a is része legyen ennek a bemutatkozásnak, de most a munkaszüneti napok torlódása miatt ezen változtattak.
farmer-expo
Béri Béla,Vaszkó László,Szólláth Tibor és Vaszkóné Mária sajtótájékoztatón
 
Nemcsak új időpontban, hanem új struktúrával is várják a látogatókat, hogy mintegy 5000 négyzetméternyi kiállító területen bemutatkozhassanak a szakmai érdeklődőknek és a civil látogatóknak is. Ettől az évtől a Farmer-Expo háromnapos eseménnyé rövidül, mert azt tapasztalták korábban, hogy ennyi idő elegendő az érdeklődőknek és a kiállítóknak egyaránt.
 
A tudástranszfer, mint vezérgondolat végigfut az egész kiállításon. Tartanak 3 napos árubemutatót, amelyen ezúttal új technológiák és szolgáltatások vonulnak fel. A gazdálkodók számára pedig nagyon fontos szakmai tanácskozásokat tartanak, főként olyanokat, amelyekkel naponta találkoznak szembe a magyar gazdák. Kiemelten fontos témát tűztek napirendre a megnyitó előadáson, mert ott első kézből kaphatnak információt a támogatásokról, az elnyerhető forrásokról és az elszámolás buktatóiról is.
farmer-expo
Idén új időpontban, augusztus 29-31. között tartják meg a Farmer-Expót
 
Az idei Farmer-Expo kiemelt figyelmet szentel az állattenyésztésre. Külön szakmai napot szerveznek a szarvasmarhának, a sertésnek, a baromfinak és a juhnak. Ebben együttműködnek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar vármegyei igazgatóságával, a Debreceni Egyetemmel, a Hajdú-Bihar vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével. A szarvasmarha szakmai nap nagyszabású látványosságot ígér, hívta fel a figyelmet Béri Béla címzetes egyetemi tanár, mert 80 tenyésztő részvételével most ezen az eseményen tartják a Limousin Nemzeti Bajnokságot. Komoly érdeklődésre tarthat számot az embriómosási bemutató és az a kerekasztal-beszélgetés, amit a fejőrobotok alkalmazásával kapcsolatban hívnak össze. A Baromfi Terméktanács pedig a Farmer-Expón tartja az esedékes elnökségi ülését.
 
Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Kapcsolódó cikkek

KÁN Egyetemi Napok - A szenzor szeme hizlalja a jószágot

2023. szeptember 29. 14:00
Hazánk alkotmányban rögzített GMO-mentessége miatt a precíziós technológiák alkalmazása lehet a jövőben a gazdaságos állattartás záloga.
 
Jelen pillanatban a megtermelhető 100 forintból/euróból/dollárból csak negyvenet termel meg az agrárium, vagyis nemcsak hazánkban, de az egész világon van hová fejlődnie hatékonyságban a mezőgazdaságnak. Az erőforrások jobb kihasználása pedig az adatalapú gazdálkodásra való áttéréssel érhető el.

Végre egy jó példa: így kezelik a Tiszántúlon a többletvizeket

2023. február 02. 14:33
Készülni kell az aszályos időszakra!
 
Az elmúlt két hónap bővelkedett csapadékban. A mostani időszakban többletként jelentkező vizekből a vízügy igyekszik minél nagyobb mennyiséget visszatartani a rendszereiben, készülve egy esetleges későbbi aszályos időszakra – íjra Facebook-oldalán a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság.