Fától az erdőt - online konferencia volt

2020. november 23. 08:53
Az MTA Pécsi Akadémia Bizottság Agrár Szakbizottságának Erdészeti és Vadgazdálkodási Munkabizottsága november 18-án a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében online konferenciát szervezett A fától az erdőt, azaz erdeink ökoszisztéma szolgáltatásai címmel.
Fától az erdőt - online konferencia volt

A konferencia kiemelt célja volt, hogy az erdei ökoszisztémák működését, folyamatait, értékét különböző szakterületek művelőinek a szemüvegén keresztül szemléltetve rávilágítson erdeink komplexitására, a szakmai berkekben megszokottól eltérő nézőpontból.

 

Az előrejelzések alapján a jövőben fokozott igény fog jelentkezni az erdők által nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások iránt, melyek egyes területeken fő szolgáltatási elemként jelenhetnek meg.

 

A rendezvényt Dr. Lénárd László az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának elnöke köszöntötte, majd Ripszám István Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, a munkabizottság elnöke nyitotta meg. A program során hat előadó osztotta meg a hallgatósággal saját tudományterületének az erdei ökoszisztémákkal kapcsolatos ismereteit az erdő ökológiától kezdődően, az erdővédelmen, a földalatti gombákon és a növényi kommunikáción keresztül az ökoszisztéma szolgáltatások ökonómiai értékeléséig. (Hamarosan elérhetőek lesznek az előadások rögzített vidói is - FATÁJ szerk.)

 

A konferenciát a Nemzeti Földügyi Központ VKK-2020-007 azonosító számmal akkreditálta, így az a rendezvényen résztvevő több mint 130 fő jogosult erdészeti szakszemélyzet számára 10 kreditpontot érő választható kiegészítő képzésnek minősült.

Forrás: Mescekerdő Zrt.

fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

Mentőcsomag az osztrák erdőgazdálkodóknak

2021. február 11. 20:44
Ausztriában 350 millió eurós támogatáscsomagról döntöttek még tavaly, a cél az erdőgazdálkodók terheinek enyhítése, ezzel egyúttal az erdők jövőjének biztosítása. A tíz tervezett intézkedésből hatot február elsejével meghirdettek, ezekre 200 millió euró támogatás jut a 350-ből.

Lehet idén kullancsinvázió a magyar erdőkben?

2021. május 07. 08:22
Az erdőjárás nem veszélytelen tevékenység, hiszen számos alig látható veszély fenyegeti a kirándulókat: például a kullancsok - főleg mióta melegebbek a telek a kontinens ezen részén.